Felhívás!

Jó változásokat ígérnek

Jó változásokat ígérnek Kovászna megye

Sok a bizonytalanság és a kérdés a lakosság nagy részében azt tekintve, hogyan lesz a következőkben a medve vadászható, ha fent maradt a védett fajok listáján. A sepsiszentgyörgyi vadászati múzeumban megtartott tegnapi sajtótájékoztatón ezt a homályt szándékozott oszlatni Sárkány Árpád, az Abies Hunting vadászati cég tulajdonosa, aki maga is részt vett a törvénymódosítások kidolgozásában.

Kedvező változásokkal biztat a módosított vadászati törvény, amelyet döntő fórumként fogadott el december 11-én a képviselőház, mondta Sárkány. Ha az államfő is aláírja a törvényt, örvendetes tény lehet, hogy még az idén kifizetik az utóbbi három évben medve által megkárosított gazdák veszteségeit (erre 2,5 millió lejt különítettek el a költségvetésben), ugyanakkor reálisan csökkenthető a medveállomány, mert egy évben összesen 640 medve lőhető ki, és azonnali közbelépésre van lehetőség, ha valahol újra támadna a nagyvad.

Eddig nagyon hosszadalmas és bürokratikus eljárás után lehetett intézkedni, ha a medve kárt okozott vagy emberre veszélyesnek bizonyult, csak 3–4 hét után megkapott engedély után lehetett kilőni az állatot, ám sokszor bizonytalan volt, hogy ugyanazt a medvét lőtték-e ki, amelyiket „meg kellett büntetni”.

Ezért az ilyen esetekre vonatkozó kilövési számot (az idén 140-es intervenciós kvótát) meg sem közelíti a ténylegesen puskavégre került nagyvadak száma (26), hiszen még annak a kockázata is fennállt, hogy bűnvádi eljárást indítanak az illető vadász ellen. A Parajd közelében november közepén elütött, 18 órán keresztül az út mentén szenvedő medvét a prefektus parancsára kilövő vadőr ellen is folyamatban van egy bűnvádi eljárás.

Annak, hogy erre a törvénymódosításra megért a medveprobléma, az volt az ára, hogy csak az idén 8 ember esett áldozatul (miközben a háborús helyszíneken 4 román katona esett el), ennyi családban maradtak gyermekek félárván.

Az új törvény szerint minden évben legkésőbb május 15-ig a környezetvédelmi, erdészeti és vízügyi minisztérium ki kell, hogy hirdesse a prevenciós kvótát (hány medve lőhető ki az állomány túlszaporodása elleni megelőzésképpen), illetve az intervenciós kvótát. Bár korábban sokan, sok helyről támadták a vadászok állománybecslésére alapozott számokat, jobb híján most mégis ez az irányadó: ennek az összmennyiségnek a 8%-a a kilövési kvóta, ugyanis ennyi az éves szaporulat.

– Korábban a 2200-ból három vadászterületen próbálták ugyan a DNS-vizsgálatokra alapozott számlálást, de ez rendkívül drága és hosszadalmas procedúra, az országban nincs labor, amely azonosítaná az egyedeket (begyűjtött ürülék, szőr, fog stb. alapján), egy vizsgálat ára 250 euró. A három és fél éve elkezdett folyamatnak még most sem értek a végére, és a végeredményt is 20%-os hibahatárral tudják megállapítani – mondta Sárkány.

Romániában 8 ezerre becsülik a medvék számát, 78%-uk Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyék területén él, az unióhoz való csatlakozáskor az ország 4000 medve védelmét vállalta.

Tavaly miniszteri rendelettel ugyan előállítottak egy, az unió által finanszírozott (1 millió eurós) medve-menedzsment tervet, és annak részeként akciótervet, a megbuktatott kormány viszont a rendkívül sok támadás miatt nem merte életbe léptetni. A sok indulatot felkavaró tervet Sárkány szerint a rosszul feltett kérdés miatt torpedózták meg, hiszen arra, hogy ki kell-e lőni a medvéket, mindenki nemet mond, helyesebb fogalmazás lett volna: kell-e gazdálkodni ezzel az állománnyal? A medvék elszállítása nem bizonyult megoldásnak, nagy részük visszatért eredeti helyére, vagy új helyén okozott további károkat. Európa egyetlen országa sem akart egyetlen példányt sem átvenni Romániától, tehát ez sem bizonyult megoldásnak. Franciaországban 17 medve él, abból 3 okozott már gazdasági károkat, kilövésükhöz svájci és német vadászok segítségét kérte az ország.

Sárkány szerint ma reális életveszélyben van mindenki, aki az erdőben jár, ezért úgy próbálnak gazdálkodni az ország és a Kárpátok büszkeségét jelentő medveállománnyal, hogy biztosítsák az ember életének és tulajdonának védelmét, mert egyértelműen ez a prioritás.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 17., 8:55
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A vadászok csak ölni akarnak. S közben az emberiség megmentőinek tüntetik fel magukat. Az erdőkben mindig is voltak medvék és mégsem volt senki életveszélyben. Jómagam is sokat járom az erdőt. Be kell tartani néhány alapszabályt. Szabályok nélkül a forgalomban is életveszély van.

  • User
    Dátum: 2019. december 17., 13:11
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ez nem birna gyalog folmenni a Perkore. Ezt az egesz medvevadaszatot Magyarorszagrol iranyitjak. Aztan mondjatok meg Semlyen Zsoltnak, hogy ha mar vadaszni akar, akkor legyen ferfi, es ne a helikopterbol vadasszon, hanem szalljon le a foldre, es szemtol szembe vadasszon a medvere!

    • User
      Dátum: 2019. december 17., 19:58
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Perkore biztos nem tudd felmenni de hazudni jol tud, persze az o erdeke mert hanem hogy vadasztasa Szemlyen Zsoltot, Sanyika es Arpika kisergeteseben.

  • User
    Dátum: 2019. december 17., 13:48
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hat persze, mindenki mondja az ovet, maris hirdetik, hogy a tavasztol lehet loni a medveket, etetni kezdik es majd mereg dragan eladjak, ez nem gazdalkodas hanem rablogazdalkodas!!!!

  • User
    Dátum: 2019. december 17., 18:02
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Vajon miert harcol igy, hogy megvaltoztassak a vadaszati torvenyt a megye legnagyobb uzlet embere? Talan hogy el adjon meg egy par medvet a spanyoloknak es vastagitsa a penztarcajat egy kicsit?

  • User
    Dátum: 2019. december 17., 19:24
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Kinek igernek jo valtozasokat, nektek, hogy el tudjatok adni jo penzert a medveket!!! Es semmi koze az egesznek csak Hablaba, a lenyeg az hogy lehesen vadaszni rajuk es kesz. Mindegy hogy csak adjanak valamilyen engedelyt es majd el rendezik tovabb az egesz medve allomanyt.
    Pont ez nyilatkozik es hazudozik aki egesz Romaniaban a medvek reme!!! El adta mar a medvek es zergek felet kulfoldre es a penzt bele a zsebbe es most fotozkodik mint egy zsirmalac!!!

  • User
    Dátum: 2019. december 18., 7:46
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Nincs semmi bizonytalansag csak nem tudjak hogy most szabad vadaszni vagy nem, de nalunk olyan torvenyhozok vannak mint az ur a kepen es ugy hozzak a torvenyeket, hogy lehessen hivatalosan is el lopni egy par medvet. A penzt bele a zsebbe es kesz.

  • User
    Dátum: 2019. december 18., 8:57
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Hatásvadász és félelemkeltő nyilatkozatok féligazságokkal. A 8 esetből hány volt ki nem provokált támadás? Miért a háborús elesettekkel hasonlítjuk össze? Miért nem a közúti balesetekkel? Vagy a gyilkosságokkal? Esetleg vadászat közben elhunytakkal? Mindenki veszélyben van az erdőben? Na ne már. Szintén a közlekedéssel kapcsolatban: mindenki veszélyben van aki autóba ül, sőt aki gyalogol is. A városban. Szentgyörgyön.
    A parajdi vadászt is kétlem, hogy elitélik. Vizsgálat lehet, mert ki kell vizsgálni mi történt. Ez ugyanígy van pl. minden személyi sérüléssel járó baleset esetén is. Ettől még az esetek jó részében nem ítélnek el senkit, vádemelés nélkül lezárják az ügyet. Igen, álságos, hogy az uniós országok jó része nem vesz át medvéket és pánikba esnek, ha ott megjelenik egy, ahol eddig nem volt. De tévedés, hogy csak Romániában van ennyi. Svédország is tele van velük. Kifizetik a kárt és le van tudva az eset. Inkább azon kéne dolgozni, hogy miért nem talál elég ételt a medve az erdőben és miért szokott rá a falvakra. Illetve miért nem működik a természetes populáció kontroll amely eddig működött. Talán a nagy hímek kilövése a trófeák miatt okozza ezt? A medvelesek építése és a medvék etetése? Az élőhelyük felbolygatása? Ezekről soha nem beszélnek a nagy vadászok és a politikusok.

    • User
      Dátum: 2019. december 18., 22:40
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Persze, hogy nem beszelnek arrol se, hogy az iden nincs semmilyen termes az erdoben es a vadaszok se adtak egy kilo elelmet se mert nincs erdekuk es akkor mit egyenek a szerencsetlen medvek? Megprobaljak az emberek kozeleben elelmet keresni es ezt a vadaszati tanacs alelnoke ugy ertelmezi, hogy a haboruba nem esett el annyi ember mint medve tamadas altal maradt arva gyermek.Hat ez mar egy kicsit tulzas!! De azert ne menjen senki az erdobe mert eletveszelybe van, ez mar kacagas, meglassuk ha adnak kvotat hogy fog a terepjaro fel es le jarni az erdobe a kulfoldi vadaszokkal, ez volt a lenyeg az egeszbe nem egyebb. Addig vadaszuk majd, hogy tonkre tesszuk az egesz populaciot csak akkor mar keso lessz.

    • User
      Dátum: 2019. december 19., 10:37
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Mai hír: az idén 23-an haltak meg Kovászna megyében közlekedési balesetben. Kérjünk kilövési engedélyt a sofőrökre, gyalogosokra és biciklisekre.