Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó úton haladnak

Jó úton haladnak Kovászna megye

Tegnap dr. Szilveszter Szabolcs tanácsos és Pap Lajos, a Közüzemek kézdivásárhelyi megbízottja a Gyárak utcai vízháznál sajtótájékoztató keretében számolt be a vízhálózat jelenlegi állapotáról.

Hirdetés
Hirdetés

Szilveszter hangsúlyozta, fontos figyelembe venni, hogy 50–60 éves alkotóelemekből is álló vízhálózatról beszélünk. „Ha az előző városvezetések, pártszíntől függetlenül, legalább annyira odafigyeltek volna a hálózat karbantartására, mint a jelenlegi testület, nem ebben a helyzetben lennénk”, jelentette ki. Hozzátette, bár még vannak gondok, jó úton haladnak, és szakmai kihívásnak tekinti, hogy Pap Lajossal karöltve megoldják a céhes város vízgondjait. „Az előző hónapokhoz képest jelentős javulás észlelhető a hálózaton belül, és mindez elsősorban a vízszolgáltató helyi képviselője pozitív hozzáállásának köszönhető.”

Pap Lajos elmondta, megkapták az igényelt nyomásmérőket, amelyeket a napokban üzembe helyeznek, és beazonosították a megoldandó gócpontokat. „Először a Szabadság utcában tesztelünk. Előkészítettük a terepet a Bethlen utcai neuralgikus pont felszámolására, aztán hozzálátunk a Csernátoni úton elvégzendő munkálatokhoz, és kedvező időjárás esetén a Gyárak utcabeli érzékeny pontot is felszámoljuk.” Jelenleg vízszerelőt és szakképzetlen munkást keresnek, várják a helyiek jelentkezését. Újságírói kérdésre válaszolva cáfolta Balázs Attila, az EMSZ polgármesterjelöltje azon korábbi kijelentését, miszerint ő a politikus javaslatára került volna a vízszolgáltató kézdi részlegének élére.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, amennyiben vasárnap, a választások napján csőtörés történne, azt ugyanúgy megoldanák, mint a hét bármelyik napján. Végezetül mindketten arra kérték a lakosságot, a hibákat nyomban jelezzék, „de ne az álhírek gerjesszenek indulatokat”. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások