Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó ütemben haladnak

Jó ütemben haladnak Kovászna megye

A kézdivásárhelyi Molnár Józsiás utca második szakaszára is aszfaltréteg került, a munkások tegnap a szennyvízaknák szintezésével és a járdák piskótázásával foglalkoztak.

A munkások a Béke és a Molnár Józsiás utcák kereszteződésénél rakták a járdapiskótákat, egy másik csapat pedig a Józsiás utca bal oldalán dolgozott a járdák kialakításával. A járda bal oldalán lesz a biciklisáv, ezt logikailag az indokolta, hogy a Vasút utcában már megvan a folytatása, amit a Csernátoni úton levővel fognak összekapcsolódni, ahol a járdán szintén ki van festve a kerékpárosok számára egy sáv. A Molnár Józsiás utcában ezen a részen muszáj volt emiatt kivágni egy öreg hársfát, és egy telefonoszlop is hamarosan eltávolításra kerül. A másik oldalon ezt nem lehetett volna nagyobb kiadás nélkül megvalósítani, mivel ott találhatóak a közvilágítást is szolgáltató villanyoszlopok.

Hirdetés
Hirdetés

Az utcában a bitumenréteg alapját már leöntötték, zajlik a kanálistetők szintezése is, az útra a legvégén fog rákerülni a koptatóréteg. A Béke és Dózsa György utcáknak a Molnár Józsiás utcával való kereszteződésénél levő aknáknak is megvan a rendeltetésük: itt csatlakoznak rá az új vízhálózatra, és ezzel a rendszer egy kritikus pontját sikerül ily módon kizárni a hibalehetőségek közül.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 14., 13:07
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Minden fele vezetek[cabel]majd szep sorjaba a foldala kerulnek.Az elso a Vasututca [mar vagy negy eve igerte a Polgarmester hogy le van dumalva az Electricaval] majd a Vagohid es aztan a tobbiek…….Ps. A fortyogoi utra beigert 100 [SZAZ] szocialis lakresz ugye hogy all???

  • User
    Dátum: 2020. október 14., 13:31
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A kábelek föld alá helyezését a szolgáltatók (áram, internet, telefon stb) kellene elvégezzék. De mivel ez plusz pénz és energia, egyik sem töri magát.