Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó termés várható

Jó termés várható Kovászna megye

Az átlagosnál jobb termés várható – ennyiben summázható Kön­czei Csaba véleménye. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint az időjárásra kevés panasz eshet az idén, nemcsak volt csapadék, hanem az eső „szinte megrendelésre esett”.

Könczei Csaba elmondta: a 22 500 hektár gabonával elvetett területről csaknem 19 000 hektáron, azaz az összterület mintegy 85 százalékán már befejezték az aratást. Az őszi gabonát gyakorlatilag begyűjtötték, valamennyi tavaszi árpa, tavaszi búza és zab van még a határban.

– Számadatokról még nem beszélünk, de összességében azt mondhatom, az átlagosnál jobb gabonatermés volt az idén. Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy abban az időszakban, amikor a legjobban kellett, mindig hullt valamennyi csapadék – véli a szakember.

A betakarítás is akadálymentesen zajlott, hisz az utóbbi hetekben igazán meleg, ahogyan azt egykor mondták, aratóidő volt.

Az igazgató azt állítja: a burgonya és a répa is túl van már a „kritikus perióduson”, és hogyha valami „rendkívüli katasztrófa” nem történik, akkor a megye egész területén ezekből is bőséges termésre van kilátás.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük