Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jó lehet még ez a kormány

Jó lehet még ez a kormány Kovászna megye

Szakértői helyett szakmailag felkészült kormánya lehet Romániának – véli Tamás Sándor megyetanácselnök, aki elmondta: kulcsfiguráját, Sevil Shhaidehet jól ismerik. A többi név nem sokat mond, beleértve a miniszterelnököt is.

Több politikai elemző azon a véleményen van, hogy a miniszterelnök egy habkönnyű figura, akit hátulról Liviu Dragnea, a parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt elnöke irányít, a kormány munkáját pedig valójában a férje szír kapcsolatai miatt kormányfői megbízatást nem kapó Sevil Shhaideh irányítja majd. Tény, hogy a muzulmán vallású, kissé zárkózott hölgy kapta a legnagyobb, a magyarság szempontjából talán legfontosabb minisztérium vezetését, a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapokért felelős tárcát.
– Szakmailag felkészült emberről beszélünk, aki pontosan ismeri az önkormányzatok munkáját, hiszen a Konstanca megyei tanács fejlesztési igazgatója volt, és éppen ezért nagyok az elvárásaink is vele szemben – mondta Tamás Sándor.
Ezek közé tartozik egy valós decentralizáció megteremtése is, hiszen az RMDSZ által támogatott, de az alkotmánybíróság által „elkaszált” decentralizációs törvény egyik kidolgozója éppen Sevil Shhaideh volt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás