Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jelezzük a terebélyes gólyafészkeket

Jelezzük a terebélyes gólyafészkeket Kovászna megye

Idén is Bikfalvára érkezett meg az első gólya, tájékoztatott Kelemen László, a Rara Avis Madártani Egyesület elnöke, elárulva, hogy ugyanabba a fészekbe szállt le az idei tavaszhozó, amelyikbe a tavaly is landolt a legelső.

Hirdetés
Hirdetés

A szakember elmondta, más gólyákat is lehetett látni március 8-án a mezőkön – ekkor kapták lencsevégre a befutót –, ám a hagyományok szerint azt a méretes madarat tekintik „elsőnek”, amelyik leszáll, és elfoglalja a fészkét. A megyében körülbelül 250 gólyafészek van, ezek több mint 80%-a villanyoszlopokon található.

– Fontos, hogy a polgárok, madárbarát emberek figyeljék meg, és jelezzék nekünk, ha egy gólyafészek közelíti az 1 métert, mert a méretesebbek leborulnak, balesetveszélyesek. Mi jelezzük az áramszolgáltatónak, és közösen orvosoljuk a gondokat. Kérésre fészektartót is felszerelünk. Idén Dálnokról, Kézdikővárról, Bodokról jöttek jelzések, ezeket iparkodunk megoldani – magyarázta.

Elárulta, a legtöbb madárbarátnak akkor jut eszébe fészektartót kérni, amikor már látja a gólyákat, ám szeptember-március az ideális időpont, amikor ezeket lehet szerelni, a madarak érkezése után már a törvény sem engedékeny ilyen téren. A kérések viszont nem vesznek el, „esetleg jövőre materializálódnak”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 14., 12:28
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Más cikkekben is többször közzétettük, illetve az internet segítségével is hamar megtalálható, de olvasói jelzésre újra közzétesszük: Kelemen László 0722 313 371.

    Tisztelettel TT