Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jelezzük a baleseteket!

Jelezzük a baleseteket! Kovászna megye

Kit vonnak felelősségre, kit bírságolnak meg, ha a kölcsönadott járgányunkkal okoznak balesetet, követnek el szabálytalanságot? Erre a kérdésre kerestük a választ.

Érdeklődésünkre Tolvaj-Marin Nicoleta, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta, ilyen esetekben mindig az éppen volán mögött „csücsülő” sofőr a hibás, őt azonosítják és vonják felelősségre, neki kell törlesztenie a bírságot.
– A postán kiküldött büntetőcédulák kiállítása előtt a szabálytalanságot észlelő rendőr a jármű tulajdonosától kéri ki az információt, hogy az adott időben ki vezette azt. A sebességtúllépés utólagos bírságolása esetében is kérik ezeket az adatokat – magyarázta.

Az is kiderült, hogy megyénkben nem gyakori a baleset helyszínének elhagyása. Komoly fejtörést okoz viszont, hogy számos autóvezető nem ismeri a szabályokat: elgázolnak valakit, utólag az áldozat beleegyezésével pedig elhagyják a helyszínt, pedig ez szabálytalan.
– Jelentsék a baleseteket a rendőrségen, még akkor is, ha az áldozat a helyszínen azt mondja, jól van, nem történt semmi komoly. Sok esetben utólag az áldozat fájdalmak miatt a kórházba megy, a sofőrt pedig azonosítják, és utólag nem csupán testi sértés, de a baleset helyszínének elhagyása miatt is felelősségre vonják – összegzett a szóvivő. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük