Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Járványhelyzet Erdővidéken

Járványhelyzet Erdővidéken Kovászna megye

Annak próbáltunk utánajárni Erdővidéken két községében, Bardocon és Bölönben, amelyekben népes roma közösség is lakik, s akiknek tagjai közül sokan, tudomásunk szerint külföldön dolgoznak, hogy eleget tudtak-e tenni a kormány kedden este kihirdetett további óvintézkedéseinek, illetve, hogy vannak-e külföldről hazatérők, velük sikerül-e betartatni a szigorú rendelkezéseket.

Bardoc községben a dolgokat egyelőre sikerült a normális kerékvágásban tartani. Balázsi Dénes polgármester elmondása szerint az emberekkel próbálják megértetni, úgy tűnik, sikerrel, azt, hogy az óvintézkedések értük vannak, az ő érdekük (is) betartani a rendelkezéseket.

A székelyszáldobosi romák által lakott falurészben a rendőrség segítségével ellenőrzik, illetve felügyelik azt, hogy a házi elkülönítésben levő, külföldről hazatért személyek ne hagyják el otthonaikat. „Eddig a szabályozásnak eleget tettek az érintettek, különösebb problémák nem adódtak”– mondta az elöljáró.
A kedd esti újabb szigorítások után a község falvaiban található bárok is zárva tartanak, akik például üzletben vásárolnának italt, azok figyelmét is felhívták, vigyék haza, és ott fogyasszák el, ne az úton, az üzlet előtt, kerülve így is az egymással való érintkezést. Szükségszerűen azonban egyéb helyzetek is adódnak, ahol az emberek érintkezhetnek egymással, például temetésen, de az elöljáró elmondta, e tekintetben is felhívták a figyelmet: a részvétnyilvánításon kerüljék a szokásos kézfogást, ölelkezést, a ravatalozóban pedig csak kimondottan az elhunyt közeli hozzátartozói tartózkodjanak. A polgármesteri hivatalnál még rendes munkarend szerint dolgoznak, a bejáratnál azonban most, soron kívül, egy őr megkérdi mindenkitől, hogy kit vagy mit keres, hogy gördülékenyebb legyen az ügyintézés.

Hirdetés
Hirdetés

Bölönben is rengetegen tértek haza külföldről, amint azt megtudtuk Sikó Imre polgármestertől. A községhez tartozó Bölönpatakon népes roma közösség lakik, javarészük Angliában dolgozik vagy dolgozott ez idáig. Velük is próbálja megértetni a község vezetősége, hogy tartsák be a kijárási tilalmat, ha hazatértek, ám emberhiány miatt nehéz ténylegesen utánajárniuk a dolgoknak. Van egy kapcsolattartójuk a közösségben, aki végzi a dolgát, ám többet nem igazán tehetnek. Olykor még az érintettek, a külföldről hazatértek telefonszámának a megszerzése is nehézséget okoz, de együttműködnek a háziorvossal, rendőrséggel, a megyei egészségügyi igazgatósággal, egyszóval próbálnak a szabályozásoknak eleget tenni – tudtuk meg. A bölöni polgármesteri hivatalnál ideiglenesen a közönséget csak 8 és 11 óra között fogadják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 19., 13:14
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Itt nem csak a romákról van szó a magyar sem tartja be a szabályokat! Megyek édesanyám receptjét feliratni háziorvoshoz ahol még el is mondja, hogy nemrég jött haza és persze senki se szoll semmit!

  • User
    Dátum: 2020. március 19., 18:40
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Na persze pont a Bölöni „romák” tartsák be a szabályokat . Ez egy nagy vicc!! Egy végbe a központba vannak , karanténba kellene tenni őket vagy el vinni MINDENKIT meg fognak fertőzni és az lesz a vége ,hogy a faluba se ki se be nem lehetakd menni miattuk ! A polgár mester pedig cselekedjen ne pedig azt nézze ki.fog ra szavazni ! Házi őrizet járjon a „romáknak ” is . Polgármester Ur ne feledje a maga családja is azok közé tartozok akik Bolonbe laknak vélik egy településbe 😉

    • User
      Dátum: 2020. március 22., 22:12
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Jo volna a Romákkal egybe zárni hogy lasa o is hogy mekora a baj! Mert a polgármester ur edig is csak a maga sajat javát nézte! Nem törődött a faluval egy szart sem!
      Még hogy ember híján alyon oda ő maga!

  • User
    Dátum: 2020. március 20., 20:47
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sajnos nem csak Erdővidéken van ilyen baj, hanem meglátásom szerint minden faluban ahol romák élnek.Rájuk sohasem vonatkoznak a törvények, az előírások ezt mind tudjuk ahogy azt is látjuk a zöme a hazajötteknek a falvakat, városokat járja, dehogy ül otthon,mit érdekli kit fertőz meg.