Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Járni jár, de nem jut?

Járni jár, de nem jut? Kovászna megye

Egyelőre nem adott minden közintézmény vakációs csekket alkalmazottainak. Jóllehet erről még nem késtek le, hisz november a határidő, többen „elúszni látják” idei vakációjukat a voucherek kiutalásának késlekedése miatt.

Kovászna Megye Tanácsa egyelőre egyetlen vakációs csekket sem adott. A megye egyik legnagyobb alkalmazójánál a költségvetés kiegészítésére várnak. Grüman Róbert alelnök szerint a vakációs csekk az utóbbi idők „legjobb ötlete”, nem kell csak Magyarországig menni, hogy lássuk, egy ilyen kezdeményezéssel talpra lehet állítani a belföldi turizmust, amire aztán rá lehet építeni a külföldit.
– Üdvözlendőnek tartunk minden olyan kezdeményezést, ami a turizmus fellendítéséhez vezet. A gond az, hogy amikor az idei bü­dzsét kidolgoztuk, akkor még nem volt szó vakációs csekkekről, ezért erre a témára akkor térünk vissza, amikor – várhatóan augusztusban – költségvetés-kiegészítésre kerül sor – nyilatkozta megkeresésünkre az alelnök.
A vakációs csekkekkel kibocsátásuktól számítva egy évig lehet turisztikai szolgáltatásokat kifizetni kizárólag a minisztérium honlapján közzétett partnerintézményeknél. Az idén először a közintézmények alkalmazottai jogosultak egy 1450 lej értékű voucherre

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 27., 22:59
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Aki kapott meg nincs hová menjen! 4-500 lejt is elkérnek 1 szobára 1! éjszakára! Készpénzért akár feléért is kap szállást az ember!