Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Járdatakarítási aggályok

Járdatakarítási aggályok Kovászna megye

Eddig sem volt akadálymentes a sepsiszentgyörgyi járdák hótalanítása, de a helyi rendőrség más jellegű prioritásai miatt még nehezebb lesz számon kérni ennek elhanyagolását.

Korábban a Tega Rt. köztisztasági vállalat alkalmazottai szólították fel azokat, akik nem takarították lakásaik, ingatlanjaik előtt a járdát, de nem jártak sok sikerrel, hiszen nem volt joguk az igazoltatásra, bírságolásra, így több mint 3 éve a helyi rendőrségre hárult ez a feladat, de idén a koronavírus-járvány miatt a belügyminisztérium alárendeltségébe kerültek, és más feladatkört kaptak.

Hirdetés
Hirdetés

– A helyi rendőrség hiányát érezni fogjuk ezen a téren is, hiszen a számos más feladat mellett nem valószínű, hogy hatékonyan tudnak majd ellenőrizni, felszólítani. Ezúton is kérjük a polgárokat, hogy saját ingatlanjuk előtt felelősséggel takarítsák a jeges, havas járdákat, hiszen ezek komoly sérüléseket, akár tragédiákat is okozhatnak – fejtette ki Czimbalmos-Kozma Csaba.

Tőle tudtuk meg, hogy a legtöbb gondjuk ezen a téren a tömbházlakókkal van.
–Még az idős, nehezen mozgó személyek is segítséget kérnek családtagjaiktól, megbíznak valakit, hogy eltakarítsa a havat a járdáról. Nem így egyes tömbházlakók. A nagy közösségben senki sem érzi felelősségének ezt a feladatot, mindenki másra hárít, és ebből adódnak a gondok – összegezett a városgondnok. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 11., 7:58
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Takaritsa el a Tega mert telen nem kell egyebet csinalni(pl fuvet vagni, sepregetni) csak a havat, lehet nyugodtan mert minden honappan dragul ket lejt hogy ne legyen feltuno.

  • User
    Dátum: 2020. december 11., 15:41
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Érdekes dolog a járda. Pláné a magánházak körül. Régen a házt/terület tulajdonos tulajdona volt ez, abból vették el, közösítették ki. Most közterület, de a karbantartása továbbra is a magánszemély/egykori valós tulajdonos kötelezettsége. Ahol jóg van ott van kötelezettség is. És fordítva: ahol kötelezettség van, ott jóg is van. Akkor most, ha köztulajdon a Tega takaríthatja nyugodtan, ha már úgyis sokat fizetünk (külföldön ingyenes a szemételhordás, mivel a szelektív szemét után még komoly nyeresége is van az ilyen cégeknek). Ha meg magántulajdon, akkor minden tulajdonos lezárhatja azt a járdaszakaszt ami a háza/területe elött van és átkelési/használati bért kérhet bárkitől, mint ahogy a mi pénzünkből javított útszakaszokon teszi a kedves állam az autós utak esetében. Következtetés: a kedves RMDSZ-es politikusaink, akik ilyen agyficamos törvényeket szavaznak, hogy a tulajdont közterülesítik, de a kötelezettség továbbra is az egykori talujdonosoké, azoknak semmi, de abszolút semmi keresnivalójuk nincs egyik állam kormányzásában sem.

  • User
    Dátum: 2020. december 12., 0:45
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nagyon erzodik a helyi rendorseg, csak nem veluk szeretnek le takaritani a jardakat? De nyugodtan csinalhatnak ok is, legalabb volna valami hasznunk beloluk, mert igy semmi sincs.