Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Japán IT-oktatás megyénkben

Az Oktatásügyi Minisztérium és a japán kormány partnerségének köszönhetően hatvan tehetséggondozó központ nyílik az országban az informatika iránt érdeklődő középiskolásoknak. A szigorú szelekciót követően Kovászna megyében kettő ilyen is lesz.

Első körben minden megyéből egy olyan középiskolát választottak ki, amelyben a következő feltételek közül legalább egy teljesült: matematika-informatika szakos osztá­lyai vannak, intenzív számítástechnológiai oktatással, diákjai az utóbbi három évben nemzeti és nemzetközi versenyeken értek el helyezést, robotikában is alkottak már, nemzetközi versenyekre felkészítő tanárai vannak. Az első fordulóból a Székely Mikó Kollégium került ki nyertesen.

A következő szakaszban az első körben kimaradt érdeklődő iskolák közül szelektáltak még 13-at a legnagyobb pontszámot elérőkből olyanformán, hogy azok ne legyenek egy városban a már kiválasztottakkal. Kovászna megyében szerencsés módon így egy második tehetséggondozó pont is létesül a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban.

A program keretében az illető középiskolákban felszerelnek egy-egy számítástechnikai labort 26 nagy teljesítményű számítógéppel és egy okostáblával. A japán szakemberek által ottani módszertan szerint felkészített tíz helyi tanár közreműködésével az iskola minden diák számára nyitott foglalkozásokat tart ezekben a laborokban minimum heti 10 órában, legalább két évig.

A gyakorlatba ültetés dátuma azonban teljesen ismeretlen az érintettek előtt. Egyes vélemények szerint a kezdeményezők akár el is felejthetik, hiszen a japán kormányfő látogatása körüli malőrt is nagyon igyekeznek eltussolni. Ez a program pedig éppen az ő látogatása kapcsán indult.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük