Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Itt a dinnyeszezon

Itt a dinnyeszezon Kovászna megye

Elkezdődött a dinnyeszezon a szentgyörgyi piacokon. Tavalyi áron kínálják a dinnyét, a mottó szintén tavalyi: kóstolni lehet, alkudni viszont nem.

Hirdetés
Hirdetés

Az árusok többsége a déli megyékből érkezett, és több standot is bérel a piacon, hogy eladhassa a gyümölcsöt, de helyi viszonteladók is jelen vannak. Tudják már, hogy ki mekkora dinnyét vásárol, milyet a családok és milyet az egyedülálló idős személyek. Mivel a dinnye ára jelenleg magas, az eladók felet, sőt negyedet is adnak. Galac megyéből jöttek a legtöbben, van, aki egész családjával költözött Szentgyörgyre a dinnyeszezon idejére, ők sátorban vagy autóban alszanak.
Vasile Bolodoşi Galac megyéből, Pechea községből érkezett, és most is egész nyárra „sepsiszentgyörgyi lakos” lesz belőle. Elmondása szerint ő az árus és a csősz is, hiszen a megmaradt dinnyékre vigyázni kell éjjel. Hetente egyszer hoz friss árut a piacra, az igazi szezon azonban hónap végén, augusztus elején lesz. Ekkor az ára is esik majd – mondta, ugyanis amit elhoztak, nem vihetik haza, a nagyáruházak pedig már most áron alul vásárolnák fel a gyümölcsöt.

A görögdinnye kilója most 3 lej, a sárgadinnye pedig 5 lej az árusoknál, de a piac belsejében található asztaloknál már 4 és 6 lejért adják. Szintén drágább a dinnye kilója a dollárpiacon, itt is 4 lej a görögdinnye és 6 lej a sárga.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások