Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismét a kisember a hibás

„Nem egészen pontosaknak” nevezte a pénteki cikkünkben (Máris ég a ház) elhangzottakat Dr. Sikó-Barabási Sándor. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság igazgatója kollégái nevében is kikérte, hogy az állatorvosok nem végeznék lelkiismeretesen a munkájukat.

Hirdetés
Hirdetés

Az említett anyagban Könczei Csaba képviselő arról beszélt, hogy „elfogadhatatlan” az a jogszabálytervezet, amely szerint a kisgazdák legtöbb öt hízó malacot nevelhetnének, nem malacoztathatnának, és semmit nem adhatnának el. Könczei úgy fogalmazott: „Az állatorvosokat kellene valahogy munkára fogni. A sertéspestis felszámolása, az állatok fülszámozása, nyilvántartása, követése az ő felelősségük, nem a gazdáké. Álljanak oda, és tartassák be a jelenleg érvényben lévő törvényeket, mert azok elegendőek, szükségtelen, hogy gazdanyomorító jogszabályokat hozzunk.”

Ezzel kapcsolatban Dr. Sikó-Barabási a vonatkozó 2012/67-es és a 2016/40-es számú rendeleteket idézi, amelyek szerint: „a sertéstartó gazdáknak a malacok megszületése után legtöbb 60 napon belül kötelességük bejelenteni az állatorvosnál a születést, és kérni a malacok fülszámozását”, illetve „ha a fülszám valamelyik állatból kiesik, legtöbb 30 napon belül kötelességük bejelenteni az állatorvosnál, és kérni fülszámmásolatot.”

A főállatorvos hangsúlyozza: az állatorvosnak „nincs honnan tudnia”, hogy kinél született malac, ha a gazda erről nem értesíti.
– Az állategészségügy igenis tudja és végzi a feladatát Kovászna megyében – szögezi le az igazgató.

Ehhez csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy természetesen nem tisztünk eldönteni, kinek van igaza. Azt viszont sajnálattal állapítjuk meg, hogy ismét ott vagyunk, ahol a part szakad: ebben az országban a hatóságok kiválóan végzik a dolgukat. A baj kizárólag a tudatlan, törvénykerülő, tolvaj-gazembernek született kisemberrel van. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások