Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Indulatok Gidófalván

Indulatok Gidófalván Kovászna megye

Petícióval fordult a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséghez a gidófalvi Czetz János Általános Iskolába járó gyermekek szüleinek nagy hányada, azt kérve, hogy maradjon meg tisztségében a januárban ideiglenes megbízatással kinevezett igazgató, Sass Erika.

Azokban az iskolákban, ahonnan a tavaly őszi igazgatói versenyvizsgák során nem került ki sikeresen vizsgázó jelölt, a tanfelügyelőség a tanári közösséggel is konzultálva nevezett ki új igazgatót. Gidófalván a több éve funkcióban levő Zsigmond Zoltán Károly történelemtanárnak abban a pillanatban még nem volt meg az oktatásmenedzseri testületi tagságot igazoló irata, amely feltétele volt a megmérettetésen való részvételnek, így váltotta őt Sass Erika. A júliusban megtartott új igazgatói vizsgán azonban már sikerrel vett részt, ellenjelöltje nem lévén, őt kell kinevezni a vezetői tisztségbe.

A szülők panaszai többek között Zsigmond autokratikus vezetésére vonatkoznak, illetve őt hibáztatják a fotosmartonosi iskola ősztől bekövetkező, de az étfalvi elemi tavalyi megszűntéért is, holott a volt igazgató az osztályok átcsoportosításával próbálta az iskolák felszámolását elkerülni. (Akkor a szülők a gyermekek ingáztatását kifogásolták.)
Amíg azonban a szülők többsége a városba viszi gyermekeit, addig hiábavaló minden effajta törekvés, ebben az értelemben nyilatkozott Kiss Imre főtanfelügyelő is. Ez különben nem egyedi jelenség, nagyon sok városközeli faluban ez történik, különösen azok esetében, akik maguk is oda ingáznak munkahelyeikre. Fotoson az idei tanévben hét negyedikes végzett, ők ősztől már Gidófalvára járnak, az egyetlen elsőssel nem lehet működtetni az iskolát. A helybeli szülők korábban a délutáni oktatás hiányát, az iskolai illemhelyek állapotát is felrótták Zsigmondnak. Előbbinek a megszervezésére néhány éve volt ugyan kísérlet, amely elbukott, mert a költségeket nem vállalták az érintettek, de ez nem indok, hogy újból meg ne próbálják, vélekedett korábban a helyi tanácsban ellenzéki szerepet betöltő Máthé István tanácsos is.

Mivel egy megszűnő iskola újbóli működtetésének esélye a nullával egyenlő, a konfliktus feloldása mindenkinek érdeke. Ősszel e célból konzultációra kerül majd sor, amelyben minden érintett fél – a szülők, az igazgató, az iskolafenntartó önkormányzat képviselője – kifejtheti nézőpontját, a tanfelügyelőség pedig a mediátori szerepet vállalja, hogy a továbbiakban feszültségektől mentesen folyhasson a tanítás a községben.
Természetesen megkerestük ez ügyben Zsigmond Zoltán Károlyt is, hogy álláspontját kifejthesse, azonban cikkünk megírásának időpontjáig nem értük el. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 31., 1:38
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Kedves főtanfegyüle úr! A szülők nagy hányada Sass Erikát akarják iskolaigazgatónak. Zsigmond ilyen helyzetben is harcol , még azért is, mert tudja, hogy Önök támogatják. Elena Ceausescunak is diploma halmaza volt, doktori címei, pedig írástudatlan volt! A párt támogatta! Mint Zsigmondot. Ébredjenek , úraim fel mig nem késő, és értsék meg a helyi közösség óhaját is! AMIG NEM KÉSŐ!!!

    • User
      Dátum: 2017. augusztus 4., 14:57
      ÉRTÉKELÉS: -6

      Tisztelt hozzászólók, Zsimond tanár úr nem harcol! Egész életében önmagát támogatta! Nem kapott ajándékba semmit (még okleveleket sem)! Mindenért becsülettel, kitartással és saját erejével szerzett!! Mindenre rá dolgozott!!!! (Ne tessenek egy napon emlegetni Elena asszonnyal). Engedjenek meg egy megjegyzést … Lehet az Őt „nemakarók” -nak van igazuk. Nem kell Gidófalvának, az iskolának és a szülőknek (a gyerekeket kérdezte valaki?) a szakmaiság, az őszinteség és a becsületesség! Nem tetszik, nem kellemes a szigorúság, a rend, a fegyelem …. és a tisztelettudá, mert hiszen azoknak eleget kell tenni. Minden szakmának megvannak a nehézségei, kár, hogy a gidófalvi iskolának csak ennyi jutott. Minden idő kérdése, ami Sass tanárnőt is illeti (hiszem, hogy mindent megtett, hogy jól irányítsa azt az intézményt amit átvett), ha valami nemtetszést vált ki Ő is mehet… . Inkább ettől legyen hangos a sajtó, mint, hogy arról írjanak mennyit csalt és lopott….

  • User
    Dátum: 2017. július 31., 23:00
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Fogadni mernék,hogy Zsigmond visszakerül, mert soha nem az lesz , ami jó a gyerekeknek, szülőknek, a közösségnek, ha a tanfelügyelőségtől várják a megoldást. Sajnos. nem egy példa van rá. Inkább az iskolát is megszüntetik, ha nem az lesz az igazgató, akit ők akarnak. Nem az a röhejes igazgatói vizsga kellene legyen a feltétel, hanem a közösség akarata. Azt sem értem, hogy egy normális ember, miért akar mindenképpen igazgató lenni, ha látja, hogy kelletlen mindenkinek. Csak azért is, bosszúból? Kinek jó ez?

    • User
      Dátum: 2017. augusztus 1., 20:21
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Minden ember az iskola javát akarja. Véleményem szerint Zsigmond Zoltán oda való, hosszú éveken keresztűl ő volt az igazgató. Nagyon jól tette amit tett, az iskola színvonalas előadásokkal álhatott elő. Kellő szigor is megvolt ami nagyon kell egy ilyen iskolai közzösségbe. Sokszor nem a tanár a hibás, hanem a szülő aki mocskoskodik és úgy inditja el otthonról gyerekét iskolába. Be kell azt is látni, hogy a mostani diákoknak semmi tiszteletük nincs egy pedagogus fele.

      • User
        Dátum: 2017. augusztus 4., 14:56
        ÉRTÉKELÉS: 7

        Mindenki a saját javát akarja a mai világban, az igazgatóságnak is megvannak az előnyei, még akkor is, ha ezt nem verik nagydobra, csak azt azt az állítólagos sok munkát és felelősséget, ami ezzel jár. Ha nem lennének előnyei, egyesek nem ragaszkodnának foggal-körömmel a funkcióhoz. Ezelőtt is voltak színvonalas előadások Gidófalván a Tóth házaspár jóvoltából, s nem azért csinálták, hogy igazgatók legyenek, anyagi juttatásban részesüljenek vagy pontokat gyűjtsenek a dossziéba. Az igazgatóság és a kulturális munka két tál tészta. Nem kell senki igazgató legyen, hogy ezt csinálja, ha ért hozza és szereti. A vaskalapos korszak pedig rég lejárt, kell haladni a korral, még akkor is, ha a gidófalviak ehhez voltak szokva, s ezt tartják normálisnak.

        • User
          Dátum: 2017. augusztus 5., 21:06
          ÉRTÉKELÉS: 8

          A Tóth pedagógus házaspár ellen soha nem írtak petíciót a szülők!!! Pedig a legrébbiék az iskolában! Sass Erika ellen sem! Szeretik őket, tisztelik. Ők a nyerők!

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 3., 16:50
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem ismerem egyik szereplőt sem, de mert, hogy mindenütt és mindenben ellenzem a szabálytalan, kerülő úton való eljárást, a gondolkodásban fellelhető logikátlanságot, leírom itt, hogy mit érthet egy gyanútlan olvasó a cikk által közölt tényekből (ha azok…).
    Tavaly őszi igazgatói versenyvizsgán nem sikerült a Cetz János általános iskolába igazgatót keríteni. Nem tudni, hogy ezen a versenyvizsgán ki vett részt. Valószínűleg Zsigmond úr nem, mert nem volt teljes az iratcsomója, hiányzott belőle az oktatásmenedzseri oklevél, vagy a társasági tagság. Sass Erikának valószínűleg megvolt de vagy nem vizsgázott vagy nem sikerült. Ezért IDEIGLENES igazgatói kinevezést nyert el. A következő vizsgán Zsigmond tanár úr sikeresen teljesítette a feltételeket. Mivelhogy ezen nem volt vetélytársa csak neki sikerülhetett. A logika szerint Sass tanárnő nem is akarhatott igazgató lenni, ha nem vett részt a vizsgán… Az igazgatói állás betöltése nem lehet gondolom az idők végtelenségéig ideiglenes. Miért nem pályázott Sass tanárnő? Lehet itt egy hatalmi szó ami visszalépésre kényszerítette? Egy nyílt társadalomban nem lehet ilyen. Mindenkinek joga van továbblépni a szakmai fejlődés útján. Ha valaki oly könnyen lemond, vagy befolyásolható, vagy félénk, vagy nem akar, vagy mindhárom… Akkor viszont sajnálom, lehet nem is alkalmas vezetői szerepre. Miként lehet egy intézményben az utca nyomására vezetőnek lenni, ha van egy szabályok, törvények által meghatározott módja? Valaki feltette ezt a kérdést magának? Hát azt kérdezte-e valaki Sass tanárnőtől, hogy vállalja- e olyan körülmények közt az intézmény vezetését, hogy ennek ára egy szabályosan (mégha érdemei nem is okolják), versenyvizsgával kinevezett kolléga eltávolításával járna? Persze, ez egyáltalán nem lehetséges! De talán, vannak csodák ebben az országban… Itt csak a jellemek harcának lehetséges kimeneteléről gondolkodok hangosan. Lehet a szülői tanácsnak is egy véleménye az igazgató munkájáról és ezt el is mondhatja a képviselője az igazgató tanácsi ülésen. De a tanfelügyelőség és a minisztérium vizsgabizottságának eredményét csak az érdekeltek vétózhatták volna meg. És ilyen csak egy volt. Maga Zsigmond tanár úr… Mindig kritizáljuk a politikai-közigazgatási hatalmat a kulisszák mögötti eljárásrend szokásjoggá ültetése miatt. Én is. De, miért akarunk ugyanazokkal az eszközökkel igazságot tenni, ráadásul egy olyan ügyben amely a szakhatóság hatásköre. Ráadásul minden igazságtevés (pláne ily módon) ugyanakkor igazságtalanság is a másik félnek.

    • User
      Dátum: 2017. augusztus 3., 21:53
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Nem vitatja SENKI a sikeresen vizsgázó Zsigmond K. erdeményét az igazagatói székért. Arról van szó, hogy a szülők nagy hányada, nem kívánja abban a székben látni. A miérteket ők jobban tudják. Csak Ők tudhatják igazán. Sass Erikát megkedvelték, s e bizalom elnyeréséért ő nem hibáztatható. De az már rombolást eredményez ha a szülők óhaját figyelmen kivül hagyják. Mert az a nyílt társadalom, amit emleget, az nem létezik nálunk. Itt nincs logika, csak káosz, amit tudatosan építenek azok, akik mondjuk ez esetben is a szülők óhaját semmiben veszik. Egy ember miatt, s egy maréknyi felelőtlen pártkatona miatt.
      Ha megérjük, öt év múlva elbeszélgethetünk, hogy ki gondolkodott helyesen gidófalvi iskolügyön.

    • User
      Dátum: 2017. augusztus 4., 14:48
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Nagyon témában van a kommentelő, hiába írja, hogy nem ismeri a szereplőket. Itt az egyetlen szereplő Zsigmond, aki fel kellene tegye a kérdést, hogy akar-e egy olyan közösségnek a vezetője lenni, ahol nem akarják, s nem ok nélkül, még akkor is, ha sikerült a vizsgája. Valamit csak nem csinál jól, ha ennyire ellenezik. Ami pedig a Sass Erika jellemzését illeti, nagyon aljas fogás. Ha már mindenáron ki akarta emelni Zsigmondot, nem úgy kellett volna, hogy Erikát bemocskolja, csak úgy, ismeretlenül. Ha a szülők, kollégák s a gyermekek kedvelik, az csakis az ő érdeme, ezt nem tudja senki elvenni tőle, a tiszteletet nem kierőltetni kell, hanem kiérdemelni. Nem beszélve arról, hogy a szülők csak a saját akaratukat nyilvánították ki, s nem ültette fel őket senki, hogy kiálljanak mellette. Ha minden követelménynek megfelelt volna, s elment volna versenyvizsgázni, nem biztos, hogy most Zsigmond lenne az igazgató.

      • User
        Dátum: 2017. augusztus 7., 10:01
        ÉRTÉKELÉS: -1

        A „volna” nem játszik ebben az esetben… Tények vannak és sajnos valóban csak az idő mutatja majd meg, kinek van igaza. Egyforma eséllyel lehet a szülőknek és Zsigmond igazgatónak, de mindenképp üdvös volna leülni a tárgyalóasztalhoz.

  • User
    Dátum: 2017. augusztus 8., 8:11
    ÉRTÉKELÉS: 0

    „A júliusban megtartott új igazgatói vizsgán azonban már sikerrel vett részt, ellenjelöltje nem lévén, őt kell kinevezni a vezetői tisztségbe”. Tehat sem Sass tanarno, sem mas tanar meg csak meg sem probalta megpalyazni az igazgatoi tisztseget! Zsigmond ur tisztesseges uton lett igazgato.