Felhívás!

Ikerlányokat hozott a világra egy koronavírussal fertőzött baróti nő a szentgyörgyi kórházban

Ikerlányokat hozott a világra egy koronavírussal fertőzött baróti nő a szentgyörgyi kórházban Kovászna megye

Ikerlányoknak adott életet egy koronavírussal diagnosztizált, 23 éves baróti nő a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban.

Dr. Roșu Mátyás, a kórház orvosigazgatója elmondta, hogy a nőt múlt héten hozták Sepsiszentgyörgyre, miután pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje, és a jelenleg érvényben levő szabályozások értelmében császármetszéssel szült.

Az orvos elmondása szerint a kislányok nem fertőzöttek, és az édesanya utolsó két tesztje is negatív. Amennyiben nem lépnek fel komplikációk, jövő hét elején hazaengedik őket.

András-Nagy Róbert kórházigazgató az Agerpres hírügynökségnek elmondta, tudomása szerint ez az első eset az országban, hogy egy COVID-dal diagnosztizált nő ikreket szült.

Az igazgató közölte, jelenleg hat koronavírus-gyanús, és 46 bizonyítottan fertőzött személyt kezelnek a kórházban, ezek közül nyolcat Brassó megyéből irányítottak át ortopédiai vagy műtéti beavatkozások elvégzése érdekében.

A 46 páciens közül csupán egy van válságos állapotban, őt lélegeztetőgépre kötve kezelik az intenzív osztályon.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 14., 20:49
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Gratulálok a kismamának! De annyi kérdésem viszont lenne(függetlenül attól, hogy nem vagyok nőgyógyász,sem vírus szakértő),hogy ennek a vírusnak és a szülésnek mi köze van egymáshoz?Miért kellett császármetszést végrehajtani?

  • User
    Dátum: 2020. május 14., 22:52
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Császármetszés koronavírus miatt egyszerre, mikor minek mihez semmi köze, hát nem fejedelmi? Ráadásul két hercegi apróság. Isten éltesse egészségben őket! Örvendő anyukának súgunk egy kiábrándító dolgot: – Az ön becsületes és tisztelni való páratlan tettét ebben az országban nem kíséri jutalom. Itt ünneplik a királyi viszonyok megszüntetését (néha azonban, ha azt a helyzet megkívánja, egy keveset sajnálkoznak, hogy nagyon rég nem szidolozzák a királyi koronát).