Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Igazságról és igazságosságról

Igazságról és igazságosságról Kovászna megye

Nem az igazság nehéz, hanem annak az elfogadtatása. Napjaink általánosan elfogadott vélekedése szerint ugyanis mindenkinek valamiben igaza van. Így viszont már nem igazságról, hanem csak önigazságokról beszélhetünk – jelentette ki nemrégiben Reisinger János irodalomtörténész, főiskolai tanár, a Bod Péter Megyei Könyvtárban, Magyar költők az igazságról címmel tartott előadásának a bevezetőjében.

Hirdetés
Hirdetés

Magáról a fogalomról az oktató megjegyezte, hogy azt két görög nyelvű szó áramoltatta tovább az európai kultúrába. Az egyik igazságot, a másik igazságosságot jelent. Az alapvető igazság pedig az, hogy csak akkor vagyunk igazságosak, ha a magunk számára (el)várt jót megadjuk a másik embernek is. A továbbiakban három vers segítségével érzékeltette, hogy a magyar költők miként vélekedtek és mit mondtak az igazságosságról.  

Elsőként Vörösmarty Mihály (1800–1855), A Guttenberg-albumba című epigrammáját elemezvén megállapította, hogy a költő látta és érzékelte a hazugságokra épült világ nagy ellentmondásait. A kor nagy gondolkodóihoz hasonlóan azonban, hitt az emberiség észre térésében és ezáltal az igazság győzedelmeskedésében. „Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek/ S a kitörő napfény nem terem áltudományt;/ Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből/ S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;”

Ahogy a hazugságot a sötétséghez, úgy az igazságot a világossághoz szokták hasonlítani. Reisinger véleménye szerint Petőfi Sándor (1823–1849) is ilyen megfontolásból adta igazságról szóló versének a Világosságot címet. Ebben félreérthetetlenül megfogalmazza, hogy az igazság rajtunk kívül és tőlünk függetlenül létezik. „Sötét a bánya,/ De égnek benne mécsek./ Sötét az éj,/ De égnek benne csillagok.” Ezzel szemben viszont mi hazugságokkal telített lények vagyunk. Ezért önámítás és okafogyott magunkban keresni az igazságot, mert nem lelhető fel sem a gondolkodásmódunkban, sem a tapasztalatunkban. Közülünk mindenki azt akarja ugyanis igazságnak hallani, amit ő annak tart. Mindenki csak olyan igazságra vágyakozik, ami az ő igazsága. „Sötét az ember kebele,/ S nincs benne mécs, nincs benne csillag..” De a költő azt is kimondja, hogy a középkorban belénk sulykolt tanokkal szemben őt nem a másvilági lét, hanem a jelenben lüktető élet nagy kérdései foglalkoztatják. Például, hogy miért van ezen a világon. „Magáért születik az ember,/ Mert már magában egy világ?…..” És erre a választ újabb kérdések, a használni, vagy nem használni, önző módon, vagy önzetlenül élni felvetésében találja meg. Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a boldogság és igazságosság elválaszthatatlanok egymástól, vagyis boldog csak az igazságos élet lehet.

József Attila (1905–1937), Thomas Mann Üdvözlése című verse kapcsán Reisinger úgy fogalmazott, hogy a 20. századi vers, az előző korok költeményeihez képest többet sejtet, mint amennyit állít. „Az igazat mondd, ne csak a valódit,/ a fényt, amelytől világlik agyunk…” szólít fel a költő, azóta szállóigévé vált soraival, amelyek az igazság éltető, és ekképpen az emberi létben nélkülözhetetlen voltára is rámutatnak. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük