Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Igazi ízek a Kovács-kamrából

Igazi ízek a Kovács-kamrából Kovászna megye

A Kézdiszászfaluban élő Kovács család tervei szerint idéntől bárki beszerezheti tőlük a házi receptek alapján készülő szörpöket, gyümölcsízeket, kompótokat és savanyúságokat.

Kovács Zsigmond és felesége, Katalin évek óta csemegekukorica-termesztéssel foglalkozik. „Tavaly óta fagyasztjuk is, idéntől meg előfőznénk és vákumoznánk”, osztotta meg lapunkkal Kovács Zsigmond. Az ehhez szükséges gépeket a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott, tevékenységük bővítését, zöldség-gyümölcs-feldolgozó műhely kialakítását célzó, sikeresen elbírált pályázatukra nyert 4,5 millió forintból finanszírozták.

„A pályázati lehetőségről egy, a Székely Hírmondóban olvasott sikertörténetből értesültem. Azonnal hívtam a megadott telefonszámot, benyújtottuk a szükséges dokumentumokat, és íme, most itt tartunk”, újságolta a családfő. Hozzátette, „célunk, hogy az igazi ízeket őrizzük meg, ezért szereztem be egy fatüzelésű rézüstöt, cseresznyefa keverővel”. Ennek megfelelően a nyersanyagot is azon helyi termelőktől szereznék be, akik a lehető legkevesebb vegyszert alkalmazzák a növénytermesztésben, és a Kovács-kamra majdani termékeit helyi termék-védjeggyel látják el. A pincében felállított műhelyben még ipari vákumozó, számítógép-vezérlésű kazán, húsörlő ipari passzírozóval, robotgép és gázkályha kapott helyet. Ugyancsak a pincében alakították ki a raktárhelyiséget is.

Hirdetés
Hirdetés

Az ötlet születéséről Kovács Zsigmond elmondta, egy biokertészi tanfolyamon hallott egy szlovákiai befőtt- és borversenyre való benevezési lehetőségről, ahová több terméket küldtek. „A feleségem által készített befőtteket aranyérmekkel jutalmazták, akkor döntöttük el, hogy beindítjuk a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó műhelyt, ahol házi recept szerint készítünk termékeket”. Jelenleg az engedélyek beszerzése van folyamatban, és a tervek szerint tavaszszal látnának hozzá a munkához.

A célközönségről, illetve az értékesítés módjáról a következőket mondta el lapunknak. „Nem a piacon értékesítenénk termékeinket, hanem a vevőket csalogatnánk magunkhoz, azokat a személyeket, akiknek nincs idejük a befőzésre, eltevésre, ezért idejönnek, és kosarukban elviszik a tartósítószer-mentes terméket.” Az elmúlt két évben a piac kialakításán dolgoztak, a próbafőzésekből a panziókhoz és egyéb vendéglátó-ipari egységekhez küldött mintákra pozitív visszajelzések érkeztek, így komoly keresletre számítanak.

„A nagyszüleim és szüleim által hátrahagyott receptek alapján, az általuk alkalmazott hagyományos módszerekkel dolgoznék, nem célom újítani. Ahogy érnek a gyümölcsök, szörpöt, dzsemet, kompótot készítünk, aztán az »édesanyám zakuszkáját«, és az ugyancsak örökölt recept alapján készített, különleges ízű uborkát, majd káposztát savanyítunk, és mind így őszig, amíg van termény, amiből dolgozni” – summázott Kovács Katalin.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2019. január 24., 10:58
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Nem bió semmi sem bió,még amit a kertbe termelsz az sem ,mert maga a mag nem bió ,annyit tehetsz hogy nem teszel rá mütrágyát,de ha valaki valami vállalkozásba kezd miért kell fikázni, gúnyolódni?Mert irígy vagy? Vállakozz te is most lehet!

  • User
    Dátum: 2019. január 24., 10:30
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nem bió tudjuk, hogy semmi sem bió, még amit a saját kertedbe termelsz az sem ,de ha valaki valami vállalkozásba kezd mit kell fikázni,ha pozitív hozzászólást nem tudsz írni akkor inkább hallgass, tartsd meg a válemányedet magadnak!

  • User
    Dátum: 2019. január 24., 12:02
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Lehet vállalkozásba kezdeni,sőt a mostani körülmények között bátorság,de azért a macskát nem kéne tigrisnek nevezni,elég ha hiúznak nevezzük.Egyetértek,hogy semmi sem bió,mert ugye már a levegő sem tiszta,20-30% -ban , sőt néhol többel is ,szennyezett.Vannak elfogadott normák,mértékek,ami igazolja,hogy a termék egy bizonyos határon belül szennyezett.Például Németországban súlyosan büntetik azokat ,akik olyan árukat forgalmaznak „bio-angolul organic food-néven, amelyek nem teljesítik ezeket a normákat.Látta már valaki a Diacon csapatot ezt ellenőrizni? Akkor miről is beszélünk?Ha ez a vállalkozás sikeres akar lenni,a nyersanyag átvétele előtt analízis alá kell vegye a beszerzett nyersanyagot,ami pénzbe kerül és felhajtja a termékek árait.Ha a vásárlók nem hajlandóak 2-3 lejjel többet adni egy kg.jó minőségű fokhagymáért ,ahogy az egyik cikkben kiderült és inkább a silány kínait veszik ,akkor hogyan fognak a legalább 50%-kal drágább „bio” termékeket venni?Példa:Korondon egy kis üveg/200 g/ „bio” mézes áfonya lekvár 20 lej!