Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén víztisztító is épül

Idén víztisztító is épül Kovászna megye

Erdővidék közigazgatási egységei közül kétségkívül a bardoci az, mely a beruházásokat, de a megvalósításokat is tekintve az élen halad. Idén egy olyan létesítményt kapna a község, ami megyeszinten, de talán országszinten is újdonságnak számít. „Egy lépéssel előbbre vagyunk, mint mások” – fogalmazott Balázsi Dénes polgármester, mikor részletezte a község idei terveit.

Egy víztisztító állomás megépítése lenne a vidékünkön mindenképp nagy szónak számító beruházás, melynek tervéről nemrég már írtunk lapunkban. Akkor egy olvasó szóvá tette, hogy Bardoc községben barna a vezetékes víz, amin nem lehet csodálkozni, hiszen a Kormos-patakból érkezik. A község vezetése azonban elhatározta, nem hagyja annyiban a dolgot. Pályáztak korszerű víztisztító állomásra, és nyertek.

Az állomás 700 ezer euróból fog megépülni, hogy egész pontosan mikor fejezik be, azt még nem tudni, de az elöljáró szerint áprilisig kivitelezik a műszaki terveket, minekutána azonnal közbeszerzésre bocsátják a munkálatot, a nyertes cég pedig foghat neki dolgozni. Ha meglesz, a vezetékes víz többet nem jelenthet gondot a háztartásoknak.

Másik nagy idei terve a községnek az, hogy a száldobosi utat végre modernizálják. „Magát az út leaszfaltozását meg tudtuk volna már eddig is oldani, a gond a sáncokkal, a járdákkal van, továbbá azzal, hogy két hidat is kell építeni a Bardoctól Székelyszáldoboson át a megyei útig vezető, 41-es jelzést viselő szakaszon” – mondta a polgármester. A kivitelezés folyamata most már „egyenesben” van, 5,3 millió lejt nyertek erre a célra az Országos Helyi Fejlesztési programtól, zajlik a közbeszerzési eljárás, remélhetőleg már a tavasz folyamán nekifoghatnak az építkezésnek.

Továbbá, tavaly október elején, mikor átadták az erdőfülei ravatalozót, Balázsi Dénes polgármester ígéretet tett arra, hogy idén a község másik három falujában is ravatalozó épül. „Az ígéretemet betartom” – hangsúlyozta ezúttal. Mindhármat saját költségvetésből építik fel, a pénz megvan rájuk, kettőnek most készítik a műszaki terveit, egyik már a terv jóváhagyásának szakaszában van.
A felsoroltakon kívül egy új hidat is építenének Bardocon az Egres-patakon, ugyanitt folytatnák az utcák telekkönyveztetését, hogy pályázni lehessen modernizálásukra, és Székelyszáldoboson is folytatnák a Jancsó-féle épület felújítását.

Összegezve, Bardoc község beruházásokban gazdag évnek néz elébe – azoknak összege 10–12 millió lejre ugrik –, és megvalósulásuk csak tovább fogja erősíteni Erdővidék ezen szegletének erős pozícióját. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 23., 7:46
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Bardoc egy lepessel elobb es Szekelyszaldobos tiz lepessel,hanem husszal hatrabb !!! Szegyen az alpolgarmester a falu szulottje es elhanyagolt saros,poros,rozsdas falu. A polgarmester is szegyelheti magat,mi is ugy adozunk mint mas falu. A szaldobosi tanacsosok is szegyljek magukat,a faluert semmit nem tesznek,nem harcolnak,csak a penzert ulnek a szekbe !!!!!!!!!!!

  • User
    Dátum: 2018. január 23., 7:54
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hisszem ha latom,hogy Szaldoboson utat modernizalnak !!!! megtoltik a lyukakat kotormelekkel es annyi ! Mar hany eve…… minden ev elejen igergetik,s meg van ,volt a penz,a hidat ha kihagyhattak volna,ne mar egy ket hid miatt szenved a nep! A hidat utolag is megoldhattak volna,volt mar ra pelda,mas kozsegekben!