Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén is népszerű volt a Csipkés Adventures

Idén is népszerű volt a Csipkés Adventures Kovászna megye

A zabolai Pro Zabola Egyesület a többéves hagyományhoz hűen, idén december végén immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Csipkés Adventures nevű túrát.

Hirdetés
Hirdetés

A több mint 100 résztvevő a Kónya Endre Sportcsarnok elől indult a túrára, aminek keretében bejárták a Gyümölcsös, Cipa-domb, Odor pusztája részeket, majd a szervezők forralt borral és teával kínálták őket. A pihenő alatt a Szigeti Lóránt vezette zabolai cserkészcsapat mókás csapatjátékot mutatott be.

A túra második részében a Mihályka pusztáját járták be, majd az Orbai-patak mentén haladtak az erdei útra. A túra során helynévtáblákat helyeztek el a Gyümölcsösnél, Odor pusztáján, Nyíreslapályon, Kecskerágó völgyében, Demeske-forrásnál és Orbai-pataknál. A túra végállomásaát a Csipkés feredő képezte, ahol szalonnasütéssel, emléklaposztással zárták a napot. Sebestyén Levente elmondta: azért tartják fontosnak évente megszervezni a túrát, mert ezáltal a felnőttek és a gyerekek is megismerhetik a környezetüket, és azt értékelve megőrzik az utókornak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük