Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén csapnak a malterba

Idén csapnak a malterba Kovászna megye

Több évnyi készenléti állapotban veszteglés után megpezsdült az élet a szépmezői ipari parkban, ahol jelenleg 12 cég bérel irodákat, épületeket és telkeket, az ebből származó bevétellel tavaly nullszaldós volt a létesítmény, idén pedig már nyereséges lesz, tudtuk meg Miklós Zoltán igazgatótól.

Az irodaház 30 irodája már foglalt 11 cég által, így most már csak területeket lehet bérelni az ipari parkban. A leromlott állapotban levő istállók közül is elkelt az a hat menthető, ötöt közülük a mezőgazdasági profilú Biofarm cég vett meg, amely vetőburgonya-raktárt, garázsokat, irodát épít. A hatodikat a Sebagomob bútorgyártó cég vette meg, folyik az épület felújítása, szeptemberben kezdenék a termelést. A Cultivo marhahús-feldolgozó vállalkozás 1,8 hektárt vett 49 évre koncesszióba, a tulajdonosok az utolsó jóváhagyást várják a társfinanszírozótól az építkezés megkezdéséhez, a Charta nyomda másfél hektáron szeretne pályázati pénzből egy csarnokot építeni, de a járványhelyzetben megtorpantak. Az Eltor cég fémmegmunkálásban érdekelt, szintén termelőcsarnok-építés céljából bérel fél hektárt, érvényes szerződés van aláírva a Rauschert német céggel is, amely ipari kerámiát (biztosítékokat) gyárt majd, már keresik a személyzetet, hogy egy 500 négyzetméteres csarnokban megkezdjék a termelést. 2200 négyzetmétert a Sajgó Trans bérel logisztikai tevékenység bonyolítása céljából (raktárt épít), a Rutin Bauleitung az ipari park területén egy felújított épületben hamarosan kézműves sör gyártásába fog, szintén az utolsó jóváhagyásra vár a vámhivataltól. 3100 négyzetmétert igényelt egy Bukarestbe elszármazott szentgyörgyi vállalkozó (AFI-Biotech cég), aki holland technológiával hidegen préselt áfonyalét palackozna, ő most pályázati finanszírozást keres, 4500 négyzetméteren építi ki új telephelyét a Sepsi útépítő cég, az Urban Locato pedig hamarosan megkezdi a díszletgyártást. A szentgyörgyi Közüzemek 2 millió lej értékű irodaépületet fog építtetni, várhatóan ősszel meghirdethetik a licitet a kivitelezőre. Mellette egy-két hónapon belül épül egy 700 négyzetméteres, bérbe adható csarnok.

Hirdetés
Hirdetés

A park vezetősége ma ír alá egy új szerződést egy magyarországi, egészségügyi hulladékok környezetbarát ártalmatlanítására vállalkozó céggel, a 800 ezer eurós beruházás (egy sterilizáló) 12 személynek biztosítana munkahelyet.

Mit kap cserébe a város a vállalkozóknak nyújtott kedvezményekért (pl. terület- és ingatlanadó-mentesség, építési engedély illetékmentessége), kérdeztük Miklós Zoltánt, feltételül szabhatják-e például azt, hogy helyi munkaerőt alkalmazzanak a betelepült cégek. A válasz nemleges volt, a vállalkozások csak arra kötelezhetők, hogy minden 1000 négyzetméter bérbevett felület után 3 személyt alkalmazzanak, magyarázta az igazgató. Nem kerülhet be az ipari parkba az a cég, amelyiknek adóssága van az állam vagy a város felé, az időhúzásnak és egyéb manőverezésnek pedig úgy igyekeznek elejét venni, hogy a leszerződött cégek tevékenységét figyelmesen követik: betartja-e a határidőket, megteszi-e a szükséges lépéseket a tevékenység megkezdése érdekében. Ha nem, felbontják a szerződést, mondta Miklós Zoltán. Ha viszont a vállalkozók sok munkahelyet hoznak létre és jó fizetéseket adnak, akkor az alapáron 1,5 eurós négyzetméterenkénti bér 0,5 euróig is csökkenhet.

A létesítmény fenntartása évekig veszteséges volt, idén azonban már 100 ezer lejes haszonra számítanak, és a bankban is van lekötve pénzük, tudtuk meg Miklós Zoltántól. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 26., 12:33
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tisztelt Miklós úr!
    Csák óvatosan a malterral mert ha szemben spriccol nagyon kellemetlen érzés ! Nem kell dicsekedni mert nincs amivel, nem az ön által megvalositott eredmény! Ha a háttérben nem lenne a megyei tanács meg a polgármesteri hivatal eddig már régen csődöt mondott volna az egész. Egy magántőke ezt a hozzallast nem bírná meg !

  • User
    Dátum: 2020. május 26., 12:50
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Kezdin mi tortenik?Az ugy mond dac tavat[holtarok] 9 millio lejert rendbe rakjak!Valakinek jo huzas! A piacot is par millioert „folujjitjak”.Nehogy a hasznal cipot arulokat elmossa az esso? Vagy a feketezo zoldsegarusokat vedik? Mert ott ostermelo 2-3 asztalnal arul.De a Fortyogot azt nem tudja-akarja megmenteni a varos!!!Senkit se erdekel hogy valojaba mi tortenik ITT!!!

  • User
    Dátum: 2020. május 27., 10:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Miklós Zoltán úr nevét sehol máshol nem olvassuk csak az ipari parkkal kapcsolatban! Ahonnan évek óta csak a fizetést vette fel, mint az előbbi hozzaszolasban ha nem lenne hátszél eddig bebukkot volna az egész. Kérdésem az úriember nevét nem olvastuk sehol, hogy mit tett a városért közösségért miért nem vette ki részét ez a pár hónap szükségállapot alatt, ült lapított, felvette a fizetést és ennyi sajnos.