Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Huszárakadémia Torján

Huszárakadémia Torján Kovászna megye

Jövőben jubilál a Bálványoson és Torján megszervezett, több ország hagyományőrzőinek részvételével zajló huszárakadémia: a tegnap este véget érő rendezvényt ugyanis kilencedik alkalommal hozták idén tető alá, rekordszámú résztvevővel.

Három ország – Magyarország, Szlovákia és Románia – több tucatnyi településéről érkeztek résztvevők a szokásosan januárban tartandó Bálványosi Huszárakadémiára.

Hirdetés
Hirdetés

Szombaton, az Aporok vára alatt Daragus Attila vendégszeretetét élvezték a résztvevők, akik az ismerkedés mellett elméleti képzésen is részt vettek, szakmai és történelmi előadásokat hallgattak.
Tegnap délelőtt a rendezvény nyilvános és látványosabb része zajlott: a hagyományőrzők díszes ruhába öltözve fél 11 órakor részt vettek a Hatos Mihály altorjai plébános, tábori lelkész által a Szent Miklós-templomban celebrált szentmisén, majd katonás menetben, négy lovashuszár által vezetve Erdély egyetlen huszárszobrához vonultak, ahol megtartották az idei előléptetéseket is.

A rendezvényről képes beszámolóval Torjai Körképünkben jelentkezünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 20., 11:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Remelem hogy akkor ebbol a sok huszarbol allo karavan eluzi a 18-as borviztol a medveket es akkor majd beke lessz a Balvanyos var alatt !!! 🙂

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 13:18
    ÉRTÉKELÉS: 12

    En azt remelem ,hogy a medvek fogjak majd eluzni ezt a sok elhizott bohocot, akik huszaroknak kepzelik magukat ! Mert a huszarok annak idelyen mind egy szalig megtermett csinos legenyek voltak, es legfobb erenyuk volt a hazafiassag. A huszarok nem szetlopkodtak es eladtak a szulofoldjuket, hanem eletuk aran is megvedelmeztek azt ! Ezek a nosztalgiazo elhizott bohocok a nyomukban sem lephetnek. Ezek egy haboruban mind osszecsinalnak a nadragjukat ,es igazan kar volna azokert a szep huszarruhakert. De mit beszelek en haborurol, hiszen ezek olyan gyavak, hogy meg egy medvetol is osszexarnak magukat !

  • User
    Dátum: 2020. január 21., 15:51
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Van pofájuk vitézkedni…..sokan sötétebbek mint egy afrikai sámán segge!😁
    Olyan korrupt személyek is akadnak köztük akiket 30 éve még „elvtársnak”szólítottak!😎