Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Húsvétra hangolódva

Húsvétra hangolódva Kovászna megye

Kedden az RMDSZ kovásznai nőszervezete hagyományos húsvéti tojásírásra várta az érdeklődőket a helyi RMDSZ-irodában. A tojásírás fortélyaiba Konnát Rita tárlatvezető avatta be a résztvevőket.

Az eseményen közel 30 érdeklődő vett részt, fiatalok és felnőttek egyaránt. Mint elmondták, legtöbbjük számára ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhatták a tojásírást.
Konnát Rita régóta foglalkozik ezzel a „szakmával”, de csak néhány éve kezdte el az oktatását. „Szerencsére mindig akad érdeklődő, aki szívesen tanulja el a fortélyokat” – mondta lapunknak.

Rengeteg tojást hímeztek olvasztott viasz és kesice segítségével. A bemutatott technikára sokan egyből ráéreztek, és nemsokára szebbnél szebb piros és zöld húsvéti tojás díszítette az asztalt.

Kérdésünkre Bodó Enikő, a nőszervezet elnöke elmondta: ez volt az első alkalom, de remélik, jövőre is sikerül megszervezni, és akár hagyománnyá tenni ezt a rendezvényt. Céljuk az volt, hogy minél több ember megismerje és megtanulja ezt a fajta tojásírást. Folytatásként péntek délelőtt tojáskeresési akciót szerveznek a helyi óvodásoknak, a központi parkban elrejtett húsvéti tojásokat kell megtalálniuk az ovisoknak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások