Felhívás!

Horgászok a környezetért

Horgászok a környezetért Kovászna megye

Szombaton első alkalommal szervezett vízpart-takarítást Erdővidéken a nemrég alakult Tinka Erdővidéki Sporthorgász Egyesület. A szervezet céljául tűzte ki, hogy rendben tartja a gazdátlan álló- vagy folyóvizek partjait, de azokat is, melyeknek ugyan van tulajdonosa vagy felügyelője, ám azok nem törődnek a vizek környékének állapotával.

Mint hangoztatták, a horgászoknak sem mindegy, hogy milyen körülményeket találnak egy-egy horgászhelyen, másrészt pedig a természet szeretete, a környezet tisztasága véleményük szerint mindenkinek szívügye kellene legyen Erdővidéken is, ezért mozdultak meg.

A Rika Sporthorgász Egyesület, a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete társszervezésében, illetve Barót város önkormányzata, a Jder Kft., a Transloc Rt. és a Communitas Alapítvány támogatásával lezajlott akció „sajnos” sikeresnek bizonyult, abban az értelemben, hogy a Barót-patak Bibarcfalva és Barót közötti, alig három kilométeres szakaszán körülbelül hetven-nyolcvan zsák szemetet sikerült összeszednie a csaknem harmincfős, zömében fiatalokból álló csapatnak.

A szemétszedés a bodosi hídnál kezdődött, ahol a szemeteszsákok, védőkesztyűk szétosztása után a résztvevők több csoportra oszolva kezdték meg a patakmart „átfésülését”. A zsákokba gyűjtött szeméttel együtt a kellemetlen tapasztalatok is szaporodtak. Bibarcfalva határában ugyanis, különösen azokon a helyeken, ahova a patakra utcák vezetnek, mint amilyen például a Malom utca, a parton több helyütt is a helybéliek által létesített szemétlerakókra bukkantak a hulladékgyűjtők.

Kiderült, hogy egyesek az általános háztartási hulladéktól elkezdve, és folytatva az építkezési törmelékkel, üveggel, elektromos hulladékkal, mindent, de mindent ide hordanak ki, holott a szemetet rendszeresen elszállítják Bibarcfalváról is. Még a hulladékszállító Tega cég zsákjába készen beletett szemét is akadt! Valaki tehát ahelyett, hogy kirakta volna a kapu elé, hogy a cég elszállítsa, egyszerűbbnek találta hátravinni a patakra a szemetet!

A csapat egy része, mivel a dús növényzet miatt a patak medrét már nem lehetett követni, a Bibarcfalvától Barótra vezető műút mentén volt kénytelen haladni, de itt is akadt bőven szemét, amit összeszedni. Például megszámlálhatatlanul sok, üres energiaitalos doboz került itt „horogra”, melyből arra lehetett következtetni, hogy a természet, a környezet tisztasága az itt autóval elhaladó fiataloknak sem annyira fontos.

A végig jó hangulatban, lelkesen dolgozó résztvevők az eredményes munka után végül a Keleti-tónál gyülekeztek, ahol üstben főzött ebéd várta őket – de mielőtt asztalhoz ültek volna, még a tó környékéről is összeszedték a szemetet. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 19., 11:44
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Gratulálok a szervezőknek! Nagy szégyen az itt lakóknak és az átutazóknak, hogy csak ennyire vagyunk képesek ügyelni a környezetünkre! Mindenütt eldobott pillepalackok, nylon zacskók, különféle rongyok láthatóak! Sokan nem tisztelik embertársaikat, nem törődnek a környezetünk tisztaságával, pedig most már jól van megszervezve a szemét elszállítása, mindenkinek kuka van adva, hogy abba gyűjtse a hulladékot, amit majd elszállít a TEGA. Az iskolában az első négy évben, de tovább is, kéne tanítsák a rendet, tisztaságot, s akkor a fiatalok nem köpködnék a pad alá a tökmag héjat.