Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Holland adományok Barótra

Holland adományok Barótra Kovászna megye

A baróti református egyház által már a korábbi években kialakított és azóta rendszeresen fenntartott kapcsolatnak köszönhetően több rendben is érkeztek komoly adományok Hollandiából Barótra az elmúlt időszakban – tudtuk meg Tordai Árpád baróti református lelkésztől.

Nemrég a hollandiai Rijssen városból, a ROEC Alapítványtól érkezett adományoknak köszönhetően a baróti kórház korszerű betegágyakkal, éjjeliszekrényekkel lett gazdagabb, a baróti iskolák pedig, beleértve a líceumot és az általános iskolát is, hat–hat okostáblával korszerűsödtek.

Az általános iskola helyettes igazgatója, Dénes Edit arról számolt be lapunknak, hogy az okos­táblákat igyekeztek úgy elosztani, hogy azok az osztályok, tanárok kapják meg azokat, akik használják is a táblákat. Így jutott egy-egy az előkészítő osztálynak, a második osztálynak, a hatodikosoknak, valamint egy az informatika terembe, és két táblát kapott a két hetedik osztály. A líceumban a táblákat egyelőre még nem szerelték fel, de úgy tervezik, hogy minden kabinetbe jusson egy-egy, vagyis a földrajz, a matematika, a román, a biológia, a kémia és a magyar kabinet is kapna egy-egyet – mondta Derzsi-Ráduly Kázmér igazgató.

A kórházban az adományba kapott ágyakat a gyermekosztályon helyezték el. Az intézménynek nagyon jól fogott a segítség, nyomatékosította Dénes Mária mene­dzser, ugyanis 2021-ben ismét akkreditáltatni kell a baróti kórházat, ami azt jelenti, hogy további működésének jóváhagyásához eleget kell tegyen bizonyos feltételeknek, így minden segítség jól jön.

– Örvendünk az új holland kapcsolatnak, és mindennek, amit ennek köszönhetően kaptunk. A 2020-as év az akkreditálásra való felkészülés éve lesz az egyébként nehéz helyzetben levő baróti kórháznál, de ez az újabb kapcsolat csak megerősítette bizalmunkat, hogy érdemes folytatni a felkészülést, mert sikerülni fog az akkreditálás – mondta Dénes Mária.

Hirdetés
Hirdetés

Tordai tiszteletes hozzáfűzte, hogy ez a holland alapítvány már nagyon rég, még Krizbai tiszteletes idejéből jár Erdővidékre, rendszeresen hoztak karácsonyi csomagokat is az elmúlt években.

– A baróti református egyház kötelességének érzi, hogy az összekötő kapocs szerepét betöltve, fenntartsa ezt a kapcsolatot, segítsen általa is a baróti intézményeken, hozzájárulva ezáltal a maga módján a betegek jobb ellátásához a baróti kórháznál, illetve ahhoz, hogy a gyermekeink jobb iskolai körülményeknek örvendhessenek. Arra van a legnagyobb szükség, hogy egymást segítsük, biztassuk, így tudunk előre haladni – fogalmazott a lelkész, hozzáfűzve, hogy a lelkészi irodánál (kedden és szerdán 8-10, illetve csütörtökön 16–18 óra között) érdeklődhetnek azok is, akiknek inkontinenciás eszközökre van szükségük (felnőtt pelenka, betét stb.), mert ezekkel jelenleg tudnak még segíteni a rászorulókon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások