Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Hol tartanak az utcafelújításokkal?

Hol tartanak az utcafelújításokkal? Kovászna megye

Nem tagadta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a lakók számára (is) rendkívül idegőrlőnek bizonyulhatnak az egyes utcákon hosszadalmasan zajló munkálatok vagy éppen azok hiánya, de részletesen elmagyarázta, mivel küszködik a városháza egy-egy utcafelújítás kapcsán.

Hirdetés
Hirdetés

A Táncsics Mihály utcában e hónapban fogtak neki a munkálatoknak, bár a javítására már 2021-ben leszerződtek a licitet megnyerő bákói céggel, amelyet azonban nem tudtak rábírni a munka megkezdésére, így szerződést bontottak vele, és ez a folyamat még egyszer megismétlődött a következő nyertessel, egy brassói vállalkozással. Ezek után döntöttek úgy, hogy inkább a város saját cégével, a Sepsi Út-Építővel dolgoztatnak ott, holott azt eredetileg azért hozták létre, hogy a közbeszerzéseken mások számára érdektelen, kisebb kaliberű munkákat végezze el. Tehát két évet veszített a város a komolytalan cégek miatt, ez az idő pedig az ott lakók türelmét igencsak megcincálta.

Sokhónapnyi késést okoz sok más utcában is, hogy a város és az áram- és gázszolgáltató vállalat együttműködése sem felhőtlen, folyamatos alkudozásokkal, engedmények árán lehet elérni azt – s így sem mindig –, hogy akkor cseréljenek vezetékeket, amikor az utcafelújítások még nincsenek befejezve.

Ezek a procedúrák is magyarázzák a Csíki utca hosszas javítását, itt azonban még a vízfővezetéket és a szennycsatorna-rendszert is kicserélték. Az aszfaltozásra közbeszerzésen keresik a kivitelezőt, viszont ez a munkálat számos másikkal együtt van meghirdetve, így jelenleg is zajlik az önkormányzat egyik legnagyobb közbeszerzése. A Gyár, a Stadion, a Gr. Bălan, a N. Iorga utcák felújítása, valamint az Oltmező és Păiuș David utcai járdák kivitelezése szintén a csomag részét képezik. Van négy érdeklődő cég, de a városnak még meg kell válaszolnia a cégek minden kérdését, amelyek ebben az esetben igen számosak, s még ezek után is van egy 11 napos türelmi idő, amíg a cégek benyújthatják ajánlataikat.

Mindent összevetve, a 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklusban olyan későn hirdették meg a támogatásokat, hogy bár már régen el kellett volna felejteni e beruházásokat, mindenki abban reménykedik, hogy a 2023. december 31-i határidőt legalább egy évvel kitolják.

Fotó: Vargyasi Levente

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 30., 10:30
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Előzőleg, talán, utána kéne járni, mit takar a cégek múltja, akiknél eddig dolgoztak, milyen véleménnyel vannak a munkálatok minőségi-időbeni elvégzéséről stb., s akkor már eleve ki lehetne szűrni, hogy kivel szerződünk. Hanem úgy járnak mint Barót a híres Termoconfort céggel.

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 30., 19:20
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Valamiért nincsenek tökösebb, felkészültebb szakemberek, akik egy komolyabb munkát elő tudnának készíteni és le tudnának követni. Ez is eredmény. Ehhez ezúton is gratulálok!

  • User
    Dátum: 2022. október 2., 22:07
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kuszkodnek, hat evekig semmit se csinalnak, biztos nincs idejuk. A gyar utca, a cigaretta utca es meg tiz ilyen amit az ev elejen azt mondtak hogy meg lessznek csinalva? Azokrol semmit se mond a kedves polgarmester ur?

  • User
    Dátum: 2022. október 3., 12:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A sürgősségi esetek is elvonják az erőket, s a piaci vásár néha nem az otthoni tervvel végzőfik. Nem volt egy olyan, hogy a Cigaretta utca majd csak kiér az Oltra?