Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Híd, csatorna, rendelő

Híd, csatorna, rendelő Kovászna megye

Kovászna Megye Tanácsa azokat a közösségeket támogatja, ahol van akarat a fejlődésre, van jövőbe mutató elképzelés, van tervezés – mondta Tamás Sándor elnök a megyei tanács Barátosra kihelyezett rendkívüli ülésén.

A megyei tanács azért „költözött” Barátosra, mert az orbaiszéki község támogatásért folyamodott a testülethez. Tánczos Szabolcs polgármester elmondta: jelenleg öt olyan fontos beruházás és program zajlik Barátoson, amelyben eddig is kaptak segítséget, és a továbbiakban is számítanak a megyei tanács támogatására. Ezek: a csatorna- és ivóvízhálózat kiépítése (3,5 millió euró összértékű pályázat, magas önrésszel), a Kovászna patakán áthaladó, ötvenéves híd újjáépítése, az orvosi rendelők és a sportpálya öltözőinek felújítása és a több mint százéves Ferenc Ernő Református Fúvószenekarnak működtetése. 

A hidat a júliusi árvíz rongálta meg, szakértői vélemény szerint le is kellene zárni. Ezt azonban három település lakói használják, és rajta átjárva 600 hektárnyi termőföldet érnek el. A testület, a megyei önkormányzat költségvetési tartalékalapjából, 200 ezer lejt szavazott meg a híd újjáépítésére. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük