Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hiányos a törvény!

Hiányos a törvény! Kovászna megye

Szombaton korán reggel Sepsiszentgyörgyön, a Grigore Bălan sugárúton található taximegálló melletti parkolóban egy Audi beleszaladt az ott állomásozó személygépkocsikba, miután a sofőr elvesztette uralmát a járműve fölött.

A környéken lakók szombaton reggel, 6 óra 23 perckor hatalmas csattanásra figyeltek fel, a szemtanúk látták, amint egy összetört Audiból két férfi és egy nő szállt ki, akik elhagyták a helyszínt.
Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, egy közelben lakó polgár riasztotta az egyenruhásokat, akik azonnal a helyszínre siettek, ahol megállapították, hogy négy autónál keletkeztek károk.

– A tettes elhagyta a helyszínt, így a rendszámtábla alapján azonosították. Családja kijelentette, hogy a 30 éves tulajdonos este a járgányával távozott, illetve a rendőrség látogatásáig nem tért vissza otthonába – részletezte, hangsúlyozva, hogy az érvényben lévő törvénykezések értelmében – mivel nem történt testi sértés, sérülés – 24 óra áll a vétkes sofőr rendelkezésére, hogy jelentkezzen a rendőrségen.

Azt nem tudni, hogy a törvény ezen hiányosságát használta-e ki a „megfutamodott” sepsiszentgyörgyi sofőr, ugyanis vasárnap reggel jelentkezett a rendőrségen, ahol alkoholszondáztatták, és az eredmény – várhatóan – a sofőr javára szolgált. A férfit 870 lejes bírsággal sújtották az „útviszonyokhoz nem alkalmazott, túlzott” sebesség miatt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. november 13., 8:19
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Megvárta míg kijózanodott aztán elment a rendőrségre. Normális körülmények között órákon belül elő kellett volna állítsák, akkor ittas vezetésért is elszámoltathatták volna.