Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hiánycikk a háziorvos

Még mindig nem sikerült háziorvost alkalmazni a mikóújfalusi rendelőbe: a betegek nem tudják, hogy kihez forduljanak segítségért, arról nem is beszélve, hogy a halálesetek megállapítása, az ilyenkor szokásos, a temetéshez szükséges iratok kiállítása is egyelőre csupán „törlesztéssel” beszerezhető.
Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere tegnap megerősítette, március elsejével körülbelül 1500 páciens maradt háziorvos nélkül, de tudomása szerint további 6 település hasonló nehézséggel küszködik.
– A mozgásképtelen betegek helyzetéről nem is merek nyilatkozni, de a többi beteg is arra kényszerül, hogy Sepsiszentgyörgyre utazzon. Sajnos, a városban sem tudják mindig fogadni őket – panaszolta az elöljáró, elárulva, hogy a biztosítóház, közegészségügy segítségét is hiába kérik, illetve marosvásárhelyi jó kapcsolatokat ápoló képviselővel is egyeztettek, az ottani orvosi egyetemet megcélozva, ám egyelőre kilátástalan a helyzet.
Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, számos település maradt háziorvos nélkül Háromszéken, de még ennél is aggasztóbb, hogy a jelenlegi háziorvosok mintegy fele nyugdíj előtt áll, jó része pedig már túl van a nyugdíjkorhatáron, és egyelőre nincs utánpótlás.
– Ez a jelenség a legaggasztóbb gondunk. Általában megyeszékhelyi családorvosokhoz iratkoznak át a vidéki betegek, ellenkező esetben nem kapnak kedvezményesen gyógyszereket, de halálesetkor is a hozzátartozók kell, hogy megfizessék a kiállítandó iratot, ha nincs a biztosítóházzal érvényes szerződésben álló orvosuk – összegzett Ágoston. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük