Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Helyrezökken a megyei kórház

Helyrezökken a megyei kórház Kovászna megye

Normalizálódni látszik a helyzet járvány után a megyei kórházban, zajlanak az átszervezések, egyre több beteg keresi fel a poliklinikát és a sürgősségit, a számadatok is megközelítik a pandémia előtti adatokat – számolt be az igazgató. A következő hetekben újabb osztályokat nyitnak meg.

Hirdetés
Hirdetés

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója András-Nagy Róbert igazgató sajtóértekezleten elmondta: már egy hete zajlanak az átszervezések a kórházban, így még inkább visszakerül a tevékenység a járvány előtti rendszerbe. Az intézkedési sorozat hatása már érződik a számokban is, egyre többen keresik fel az egészségügyi intézményt.

Az igazgató kifejtette: a járóbeteg-rendelőből programáltak beutalása elkezdődött, az első héten 240 beteget utaltak be a kórházba, több mint 70 a járóbeteg-rendelőn keresztül küldőpapírral jelentkezett valamelyik osztályra. A márciusban meghozott döntések nyomán 27 százalékkal nőtt a beutalások száma.
Jelentős növekedés érezhető a sürgősségin is, az elmúlt hónapban 2856 beteg jelentkezett, köztük 657 gyerek, ugyanakkor szintén márciusban 10 trombolízist alkalmaztak a sürgősségin az iszkémiás stroke kezelésére.

Ebben az esetben nagyon fontos, hogy időben érkezzenek a betegek, hogy az életmentő kezelést alkalmazni tudják – hangsúlyozta az igazgató. A poliklinikai vizsgálatok száma is nőtt 20 százalékkal februárhoz képest, az elmúlt hetekben 9100 vizsgálatot végeztek, de még nem érték el a 10 ezret, amennyit a járvány előtt végeztek havonta. A visszarendeződéssel 27 százalékkal nőtt a kórházi beutalások száma is az előző hónapokhoz képest, márciusban 1212 esetet utaltak be, illetve 700 egynapos beutalás is történt (ez 500 volt előzőleg, havonta).

A kórház PCR laborja az elmúlt hónapban részlegesen működött, 1300 tesztet végeztek el, és ugyanennyi gyorstesztet is azokon, akiket kórházba utaltak vagy megvizsgáltak. A következő időszakban újabb átszervezések várhatók, a reumatológia és dermatológia osztályok átrendezése következik, ezeken az osztályokon is igyekeznek megtalálni a folytonos beutalási lehetőséget, ehhez pedig megoldják az infrastrukturális feltételeket.

A sebészeti beavatkozások száma 327 volt márciusban, valamint 87 szülés történt, 89 gyerek született, köztük két ikerpár. A szülések között jegyeznek egy 23 éves ukrán édesanyát is, aki első gyermekének adott életet a sepsiszentgyörgyi kórházban. A kisfiú április 4-én délelőtt született, 53 cm-rel és 3500 grammal, édesanyjával együtt jól vannak, még megfigyelik őket, hétvégéig biztosan a kórházban maradnak – mondta az igazgató.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
      • User
        Dátum: 2022. április 8., 11:15
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Panaszkodni minden ket osztalyos plazacicus tud,aki azt hiszi,hogy az eredmenyekre az orvos csak ugy rapillant,mint anyosom a rantasra,hogy ne egjen oda….Azt elemezni kell,elmagyarazni,megbeszelni a kezelest,mellekhatasokat,stb.Azaz IDOPONTOT KELL KERNI.Jo,hogy nem az utcan vagy a kaufland kozepen allitsuk le a dokit,mert „csak ra kell pillantson”az eredmenyre…Hat en a drno helyeben elkertem volna az eredmenyt,raneztem volna es visszaadtam volna.Ja,a velemenyem is kell? -arra tessek idopontot kerni.

        • User
          Dátum: 2022. április 8., 20:16
          ÉRTÉKELÉS: 2

          Az az igazsag, hogy en is ugy jottem el abbol a rendelobol, hogy azt ereztem, a doktorno nagyon rideg es az ember azt erzi, hogy lekezeloen beszel vele. Van egy….ilyen stilusa. Ossze se lehet hasonlitani pl. Mild Edit doktornovel – es azert irtam ot, mert o is allergologus – ilyen szempontbol.

        • User
          Dátum: 2022. április 8., 23:02
          ÉRTÉKELÉS: 3

          Amiert valakinek csaladja van es szep gyerekei es meg csinos is, de nem rakja kozze a teljes maganeletet beleertve, hogy mit es hol tanult, attol meg nem plazacica. Ez az elmagyarazni, elemezni, megemeszteni dolog szep elkepzeles, de a gyakorlatban nem valosul meg. Erdekes ha van idopontod, egy jo doktor fel perc alatt felallitsa a diagnozist es felir valamit. Csaladorvos is mikor megvizsgal, azt sem mondja el mibajod sokszor, hanem otthon a gyogyszer leirasabol olvasod ki. Egy jo dokit, ha az ejszaka kozepen koltenek fel akkor is helyt all, aki ezt a hivatast valassza es elhivatott az nem csak minden delutan negy oraig doktor csak.
          Hetekig a laboreredmenyeken ragodik, kel es fekszik a doki, ezt gondolni roppant naivitas. Hat akkor egy komolyabb beavatkozas eseten hany evet kellene tervezni ezen az elven? Egy beteg pedig nem varhat, a laboreredmenyek addigra mast mutatnanak teljesen, elavul. Plane egy kisbaba eseten nem lehet varni, egy nap is keso lehet, meg egy perc is talan. Varja meg addig hatha rohamot kap es megfullad? Mint a viccben sikerult a mutet csak a beteg nem elte tul. Kemenyen fizet, nem a semmiert keri.
          De ahogy irtak masok is, amig a magyarazkodo kommentet ir, addigra a beteget is el tudta volna latni. Az egy dolog, hogy aluliskolazottsagom mellett ekezet nelkul irok, de egy doktorrol mindent elmond, a helytelen irasjelhasznalat es a betuk kihagyasa

  • User
    Dátum: 2022. április 12., 11:15
    ÉRTÉKELÉS: 1

    jo annak aki a kivaltsagos oldalrol sosem tapasztalja meg az el sem tudja kepzelni amikor a kutyaval szebben beszelnek mint vele hiaba hogy nem szolgalt ra. De ismerosnek tudnak a doktorok is nyavogni, de most nem ez volt a cel hanem embernek maradni es emberszamba venni az atlagembert. Tudjuk hogy ha ismerosrol van szo akkor soron kivul azonnal tobb honapos programalas nelkul lehet fogadni nyajasan az ismerosoket es a befolyasos szemelyeket a hosszu varakozo sor ellenere mehetnek be az ajton. A havi minimalber ket gyerek egyszeri vizsgalatara nem eleg amit meg szamos visszahivas kovet ujabb vizsgalatok. Valamely csaladnak ez a havi teljes megelheteset jelentheti errefel a kesz eredmenyre ra sem neznek csak honapok mulva ha kivarja az idopontot majd akkor rapillantva fel perc alatt elintez. De az ennel is embertelenebb ha betegrol van szo es raadasul kisbaba. Beteg eseten nincs ido varni kisbaba eseten meg szulokent az ember mindent megprobal tenni. Aki ennek az ellenkezojet akarja itt kimagyarazni annak csak annyit kivanok hogy a sors adja meg azt a lehetoseget hogy megtapasztalhassa milyen egyedul idegenben kiszolgaltatottan betegnek lenni es ekozben meg a doktor is kiutasitja.