Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hegyimentők akcióban

Hegyimentők akcióban Kovászna megye

Múlt héten terepjárós balesetezőket mentett a Kovászna megyei hegyimentő szolgálat. Egyre gyakoribb ez a tolakodó emberi jelenlét a természetvédelmi területeken.

Hirdetés
Hirdetés

Június 24-én 17 óra környékén két fiatal segélyhívását fogadta a mentőszolgálat, akik jelezték, hogy az erdőben baleseteztek, ráadásul el is tévedtek, nem tudták megmondani, merre lehetnek. A keresésükre induló négy hegyimentő két és fél óra után a Görgő-csúcs közelében talált rájuk. Járművük beleragadt a sárba, egyiküket elsősegélyben kellett részesíteni, mert kezén egy vágás volt, ezt követően a főútig kivezették őket.

Amint az ilyen esetekre kidolgozott procedúra előírja, az esetet jelentették a rendőrségnek, csendőrségnek, a fiatalok ugyanis Natura 2000-es természetvédelmi területen, tilosban jártak. Büntetni azonban nem jogosult a terület gondnoka.

Májusban a hegyimentőknek a Bodoki-csúcs közelében egy terepmotorost kellett menteniük, aki a sebesség miatt leesett járgányáról, és összetörte magát, súlyos fej- és vállsérülést szenvedett. A hegyimentő-szolgálat vezetője, Leonid Moscviciov ezúton is szeretné figyelmeztetni a terepmotorosokat: azon kívül, hogy természetvédelmi területen tilos motoros járművel közlekedni, önmagukat is nagy veszélybe sodorják a kalandvágyók, mert előfordulhat, hogy telefonjel híján vagy súlyosabb sérülés esetén későn érkezik a segítség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük