Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Házhoz szállít a Bertis

Házhoz szállít a Bertis Kovászna megye

A járványügyi helyzetre reagálva a Bertis üzlethálózat megnyitotta online boltját. Egyelőre a termékeket Szentgyörgyön és a város 10 kilométeres körzetében szállítják házhoz, de tervezik a szolgáltatást Kézdivásárhelyre és Kovásznára is kiterjeszteni.

Hirdetés
Hirdetés

A bertisonline.ro oldalon éjjel-nappal lehet rendelni, a csomagokat 24 órán belül viszik házhoz. Amíg ez a rendkívüli helyzet tart, addig nem számolnak fel szállítási díjat sem, de ehhez a megyeszékhelyen minimum 100, azon kívül pedig legkevesebb 200 lejre kell rendelni. Az árak is ugyanazok, mint a boltokban, ami pedig az online üzlet kínálatában szerepel, az a 2-es (az állomási) Bertis üzlet készletét jelenti (ezért előfordulhat, hogy ami ott kifogyott, az még másik egységben kapható). A működtetők célja viszont az, hogy ne legyen hiány semmiben, sőt, bővüljön a termékskála, bár egyelőre a legszükségesebbek szerepelnek a kínálatban.

A Bertis korábban már próbálkozott a házhozszállítással, de akkor még a szentgyörgyi lakosság nem volt annyira megbarátkozva az online rendeléssel. Azonban azóta egyre többen és többször folyamodnak e módszerhez, a járvány csak természetessé és szükségessé tette, hogy biztonsági okokból ne látogassuk a forgalmas helyeket, még ha ott biztonsági intézkedéseket is foganatosítanak, így újra aktuális lett a webbolt megnyitása.

A Bertis online szolgáltatása által most itthon egyedül élő, idős hozzátartozóknak akár a szomszéd vagy a távolban élő gyermek is bevásárolhat, de ha ez nem működne, egy telefonszámon (0741.445.5 33) is le lehet adni a rendelést. Azoknak pedig, akik legalább a Facebookkal meg vannak barátkozva, hamarosan részletes videón is bemutatják, hogyan kell rendelni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. április 9., 23:50
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Ne vezzessünk meg senkit, ezt kikérem magamnak!
      1. Itt egyáltalán nem a reklámozásért irtam, mivel semmi érdekeltségem a Meotis Kft-vel kapcsolatban hanem hogy a Bertis Kft-nél jóval kisebb cégek is szállitanak dijmentesen Ilyefalváról Sepsire és még vásárlási limit dijszabás nélkül.
      2. Ugyebár nem mindegy hogy az állomásról kiszállitják például a központba és a minimális vásárlás readásként 100 lejhez kötött.
      3. Nekem a HELYI TERMÉK = a helyi gazdáktól felvásárolt nyersanyagból előállitott minőségi házias termék, nem pedig a más országokból kamionszámmal olcson felvásárolt nyersanyagbol előállitot meg füszerszámozott végtermék.
      4. Mindig is drágább volt egy Bmw mint egy Dacia….tehát akkor a MEOTIS a limitált termékeiért és a minőségért megkérheti terméke árát.
      5. Aki úgy érzi hogy drága, akkor az vegyen olcsóbb egészséges tejterméket.

  • User
    Dátum: 2020. április 9., 22:38
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A szörpök tartósítószerekkel meg cukorral tele…32l / L …Falun megveszem 25 ért előtte megkóstolva.A vaj € 10/ kg…drágább mint Németországban.

      • User
        Dátum: 2020. április 10., 13:11
        ÉRTÉKELÉS: 4

        Láttam már drága Mercedest is meg BMW – t is amit a legrosszabb autókhoz soroltak.Néha a névmárkát kell megfizetni borsosan.Az interneten meg lehet tekinteni azokat a videókat ,ahol értékelik ezeket az autókat.Más…Azt ne mondja senki,hogy a termékeit csakis a környékbeli falvakból szerzik be ellenőrzött gazdaságokból ,mert annyi terméket nem tudnának előállítani amennyit eladnak.Példa- egy termelő mangalica hústerméket árul egy portálon …azt írja’csak takarmányon nevelt állatok’.Annyira nem tájékozott ,hogy azt tudja ,hogy a Mangalica húsa csak akkor értékes ,ha szabadtartásban nevelkednek ,nem ólakban és csak gabonával meg pityókával ,mert akkor nincs különbség a húsok minősége között!De ő ugyanazért a minőségért dupla, árat sőt 2,5 -szeresét kéri el ,mert az Mangalica/Mercedes/

      • User
        Dátum: 2020. április 10., 17:42
        ÉRTÉKELÉS: 0

        A BMW 7 -/2004 -től kedték gyártani azt hiszem 2 évig ,az egyik legroszabb autójának tartják ,meg azt hiszem a Mercedes 420 ami a legroszabb Mercedes volt …Az élelmiszereknél az ipari készítmények soha nem fogják elérni a házilag készített minőségét,természetesen ha nem akar becsapni…na de akkor hire megy és a bevétele csökken.