Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hat Pro Urbe díjasa van a céhes városnak

Hat Pro Urbe díjasa van a céhes városnak Kovászna megye

Tegnap, az Őszi Sokadalom nyitónapján a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében nem kevesebb, mint három, a város hírnevét öregbítő személynek adták át a Pro Urbe díjakat. Az alábbiakból kiderül, miért.

Hirdetés
Hirdetés

Miután Incze László történész és özvegy Vikol Kálmánné pedagógus után tavaly – húsz év kihagyás után – dr. Szőcs Géza pedagógus, helytörténész kapta meg a díjat, tegnap dr. Vitális Sándor nyugalmazott főorvos, Deme László nyugalmazott tanár, a Nagy Mózes Elméleti Líceum volt igazgatója és Vetró András szobrászművész, pedagógus vehette át a város második legfontosabb kitüntetését.

A kézdivásárhelyi városi kórház felújításában jelentős szerepet vállaló dr. Vitális Sándort dr. Kelemen András nőgyógyász-főrvos, a kézdivásárhelyi kórház korábbi menedzsere, majd Forró Béla, a Székely Kutya Klub elnöke méltatta. Előbbi hangsúlyozta: egészségügyi szervezőként nagyfokú éleslátással hamar felismerte azt, hogy mit kell tenni: Kézdivásárhelyen elsődlegesen a kórházat kell megerősíteni, Kovásznán az alapkórházat bővíteni a balneológiai adottságoknak megfelelően. „Következetes munkájával hozzájárult a kézdivásárhelyi kórház és szülészet működési feltételeinek a megjavításához, így lehetővé tette az ágyak számának a növelését is a kezdeti 60-ról a későbbi 300-ra” – mondta dr. Kelemen.

Nagy-Babos Tamás magyartanár Deme László önzetlenségét emelte ki: „Életelve saját vallomása szerint: »amit teszek, azt nem a saját dicsőségemre, hanem az iskolám javára igyekszem tenni.« És városa javára, dicsőségére is – tesszük mi hozzá. Megvalósítások, eredmények, melyek elsősorban az ő nevéhez fűződnek: a Nagy Mózes név felvétele 1990-ben; az, hogy iskolánk magyar nyelvű iskola lett ismét; a volt Katolikus Főgimnázium könyvtárának megőrzése. Városunk sportéletében is hiányolhatatlan volt az ügybuzgalma, a sport iránti rajongása. Mindez csupán egy morzsányi indoklás arra, hogy Deme László városunk Pro Urbe-díjasa legyen.”

Dr. Deák Ferenc Loránd magyartanár, műkritikus a szobrász mellett az „alkotó tanár” Vetró Andrást méltatta: „Vetró András művész szerepkörében mindig ott van a tanár próféciája is. Itt, Kézdivásárhelyen nem térhetünk ki Vetró András tanármágus szerepe elől. Diákként és kollégaként is megfigyelhetjük, hogy ő – a művészember – tanárként is alkot. Tábora van, mert az ifjú szívek érzik, hogy a mester minden idegszála valami érdekében impulzusokat ad nekik, és cselekvésre készteti őket. Amikor őt látjuk, nem érezzük vidéki létezésünk visszahúzó kalodáit, mert elhiteti velünk, hogy ahol élünk, ott küldetésünk van. Nem véletlen, hogy művészete a nyitott terek és befogadó közösség után kiált. Szabadságittas küzdésvágya domborművei expresszív erejében és földre rántott mítoszainak felkapaszkodó hőseiben sűrűsödnek. Vetró András az erdélyi kultúra nagykövete.

Bokor Tibor polgármester köszöntő beszédében indokolta e három személy díjazását. „Tavaly arra vállalkoztunk, hogy minden évben átadjuk a Pro Urbe díjat egy olyan személynek, aki tehetségével, önzetlen munkájával és kitartásával érdemes erre. Idén három olyan személyt tartottunk érdemesnek erre a kitüntetésre, akiknek munkássága mély nyomot hagyott Kézdivásárhely életében. Sokat nem gondolkodtunk, nem akartunk választani közülük egyet. Mind megérdemlik a mai reflektorfényt!” 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. augusztus 30., 11:52
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Az szep, hogy Pro Urbe dijasa vagyon ennek a varosnak, de az mar biztos, hogy ez a varos naprol napra rosszabul nez ki, sot azt lehet mondani, hogy ez nem is varos, hanem szemetdomb. Az idei oszi sokadalomrol nem is beszelve. Ez egyenesen csapnivalo, ugy a standok szempontjabol mint a koncertek szempontjabol is.