Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hasonló a hasonlót szereti

Hasonló a hasonlót szereti Kovászna megye

Eshet, ha akar, mi úgyis jól érezzük magunkat, nekünk az a fontos, hogy együtt legyünk – mondta Dobolyi László, a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének elnöke. Az e héten 17., Benedekmezőn megtartott nyári táborukban azért igazán változatos program szavatolja az általa mondottakat.
A három székely megyéből bejelentkező résztvevőknek – 26 gyermeknek, illetve fiatalnak és a 6 kísérő felnőttnek – a napjai kiszállásokkal telnek: kedden a Diószegi pékségben és a Bertis cukrászdában, ma a rozsnyói Dinóparkban, pénteken a Katasztrófavédelemnél vendégeskednek. A program része a lovaglás, a Flagellum Dei Motorosklubnak köszönhetően a motorozás, önvédelmi fogásokat is tanulhatnak Szőke Attila edzőtől, a moziban pedig egy igazán motiváló filmre (Az igazi csoda) is várják őket. Az alkotó, kézműves tevékenységben a Máltai Szeretetszolgálatosok is közreműködnek.
Mint minden alkalommal, Halmágyi Ildikó diabetológus doktornő és Sidó Zita, Réman Zita asszisztensek szakmai előadásokat is tartanak, Albert András szemészorvos pedig szemfenékvizsgálatot végez a helyszínen.
A táborozás szombaton minden résztvevő sajnálatára mégiscsak véget ér. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük