Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéken a sertéspestis

Háromszéken a sertéspestis Kovászna megye

Csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyed szemétgödrében találtak 2 döglött sertést, amelyeknek utólag a tetemeiből a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szakemberei vettek mintákat, ezeket pedig vizsgálatnak vetették alá. Pénteken délután jöttek meg Bukarestből az eredmények, illetve aznap késő este közölték a helyi médiával az illetékesek, hogy beigazolódott amitől tartottak, afrikai sertéspestissel voltak megfertőzve a jószágok.

A közleményben rámutattak arra, hogy a megyei rendőrség segítségével azonosították a felelőtlen gazdát, aki a döglött állatokat a városszéli szemétgödörbe dobta: a 2 sertést egy közeli ház udvarában nevelték körülbelül egy évig, továbbá kiderült az is, hogy a jószágokat többnyire hulladéktárolókból, kukákból összegyűjtött élelmiszermaradékokkal etették, ugyanakkor nem voltak fülszámozva.

Az érintett háztáji gazdaságot hatósági felügyelet alá helyezték, az itt lakó személyekre, jószágokra, állatokra, járművekre mozgáskorlátozást rendeltek el, a gazdaságot pedig fertőtlenítették, a tetemeket megsemmisítették.

Az ügyet nem zárták le, a napokban további vizsgálatok zajlanak, amelyeket a megyei rendőrség, illetve az állategészségügyi szakemberek végeznek.

Hirdetés
Hirdetés

Rossz hír a környékbeli gazdáknak, hogy az incidens miatt 3 kilométeres biztonsági, illetve 10 kilométeres megfigyelési körzetet állítottak fel a hatóságok.

Az illetékesek újra felhívták a figyelmet, hogy bármiféle megbetegedést, elhullást jelezni kell a körzeti állatorvosnak, az állategészségügynek, továbbá tilos a tetemeket szemétgödörbe kidobni, hiszen ilyen esetekben a gazda ellen akár bűnügyi eljárás is indulhat.

Hangsúlyozták, hogy minden gyanús állatot le kell ölni, meg kell semmisíteni, a gazdákat az ide vonatkozó törvények értelmében pedig kártalanítják (a fülszámozott disznók esetében – szerk. megj.).

Az illetékesek arra is kitértek, hogy a sertéspestis emberre nem veszélyes, csupán a házi sertéseket, vaddisznókat pusztítja el, ezáltal komoly gazdasági károkat okoz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások