Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéken a Google autói

Háromszéken a Google autói Kovászna megye

Ismét Romániában járnak a Google Street View autói, a járművek Sepsiszentgyörgyön is feltűntek. A fotókon később bárki felfedezheti magát, a korábbi képektől eltérően, most már kitakarják az emberek arcát a felvételeken.

Hirdetés
Hirdetés

A több hónapra tervezett országjárás során 120 települést járnak be, illetve az ezeket összekötő utakat, autópályákat annak érdekében, hogy frissítsék a Google-térkép adatait, felvételeit. A Google-autók úti céljai között szerepel a főváros mellett több nagyváros, de Sepsiszentgyörgyön is feltűntek nemrégiben.

A Street View alkalmazás 2010 óta elérhető Romániában, amikor a Google-térképen megjelentek az első képek a nagyobb városokról. A Street View országos lefedettségét 2012-ben érték el, akkorra mintegy 40 ezer kilométernyi útról, 39 városról és több száz turisztikai látványosságról készítettek felvételeket.

A bővítés azóta folytatódott, lefotóztak a Duna-deltában 1500 kilométernyi folyó- és csatornaszakaszt, amit a Google Mapsbe is beépítettek, így bárki virtuális sétát tehet a térségben. A hazai Street View-képek legutóbbi frissítésére 2021-ben került sor, amikor a legfontosabb városokról, valamint az ezeket összekötő utakról készültek aktualizált felvételek. Most a kisebb városokat, utakat is lejárják. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük