Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszék népessége is csökkent

Háromszék népessége is csökkent Kovászna megye

Romlott a gyakorlati sofőrvizsgán átmenő jelentkezők aránya a 2022-es esztendőben 2021-hez képest – állapította meg keddi sajtóértekezletén dr. Ráduly István (képünkön). Ugyanitt Illés Andrea, a Kovászna Megyei Statisztikai Igazgatóság vezetője ismertette a népszámlálás részleges eredményeit.

 A hajtási jogosítványokat kibocsátó és járműbejegyzési hivatal 2022-es mérlegében a 2021-es esztendőhöz hasonló számok szerepelnek. Ami a járműbejegyzést illeti, tavaly 23.024 aktát dolgoztak fel, valamivel (822-vel) kevesebbet, mint egy évvel korábban (23.846). Összesen 3299 gépjárművet töröltek a forgalomból (+232), és 6538-at írtak be, 84-gyel többet, mint egy évvel korábban (6274), míg 4515 gépjármű cserélt gazdát, azaz majdnem ugyanannyi (–21), mint 2021-ben. A hivatal összesen 14.872 törzskönyvet állított ki (+294), nagyságrendben ugyanannyit, mint egy évvel korábban (14.578).

A hajtási jogosítványokat kibocsátó részlegen 2022-ben összesen 19.883 személyt szolgáltak ki (319-cel többet, mint egy évvel korábban), 10.750 „sofőrkönyvet” bocsátottak ki (+1293), és 341, külföldön kiadott hajtásit honosítottak (+126). Ami a vizsgákat illeti: összesen 8792 tesztet töltöttek ki az elméleti próbán (–1100), amelyből 3560-an érték el az előírt szintet (–409); ez 40 százalékos átmenési arányt jelent, akárcsak 2021-ben. A gyakorlati próbára összesen 6619 alkalommal álltak elő jelentkezők (+65), közülük 3550-en szereztek hajtási jogosítványt (–512), azaz az aspiránsok 54 százaléka vizsgázott sikerrel, ami mintegy nyolc százalékponttal gyengébb eredmény a tavalyihoz képest (62%).

A prefektus szerint ez a 40–50 százalékos átmenési arány kevésnek tűnhet, de „egyáltalán nem biztos, hogy a vizsga színvonala túl magas, előfordulhat, hogy a jelentkezők nem elég felkészültek – vélekedett. Márpedig mivel Európa „élvonalába” tartozunk a közúti balesetek számát illetően, kitart amellett, hogy nem kell gépjármű-vezetői jogosítványt adni azok kezébe, akik nincsenek megfelelően felkészülve a forgalomban való vezetéshez.

Ráduly István beszélt a közigazgatási határozatok és rendeletek jogszerűségének ellenőrzéséről is, ami a prefektúra alaptevékenységének számít. Elmondta: Kovászna Megye Tanácsa 2022 második felében 129 határozatot hozott, ezek minden törvényes előírásnak megfeleltek, és minden szempontból törvényesnek ítélték a megyetanácselnök 179 rendeletét is. 2022. július 1-je és december 31-e között a helyi tanácsok összesen 2459 határozatot hoztak, ezek közül 38 (1,54%) nem ment át a szűrőn. A 38 jogszerűtlennek talált határozatból 35-öt visszavontak, illetve módosítottak az illetékes helyi tanácsok, hármat viszont fenntartottak; ezeket a prefektúra az előzetes bizonyítási eljárás lefolytatásával megtámadta a közigazgatási bíróságon. Az intézmény nem került perre a polgármesterekkel, akik 2022 második felében összesen 6101 rendeletet hoztak, ezekből csak kettőben találtak kifogást (0,032%), azokat visszavonták, illetve módosították az elöljárók.  

„Kimondottan jó eredménynek tekinthető, hogy a 8908 közigazgatási aktából alig 40-ben találtak hibát a kollégáim, ami 0,4%-nak felel meg. Még ennél is jobb az arány, ha azt nézzük, hogy a 40 törvénytelennek talált aktából 37-et kijavítottak, azaz a prefektúra az ellenőrzött akták 0,033%-át volt kénytelen megtámadni. Persze kívánatos az lenne, hogy ez a szám nulla legyen, de hát az – egyébként jól felkészült – jegyzők is csak emberből vannak, és néha tévednek” – állapította meg Ráduly István.

A Sepsi OSK labdarúgó csapatának legutolsó mérkőzésén történtekkel kapcsolatban, amikor is az U’ Craiova 1948 szurkolói folyamatosan magyargyűlölő jelszavakat skandáltak, a prefektus elmondta: a mérkőzés lefújása egy lépés a helyes irányba. „Reméljük, ezentúl a futballmeccsek végre arról szólnak majd, hogy ki a jobb a pályán. Külön köszönet a rendfenntartó egységeknek, a brassói rohamcsendőrségnek és csendőrségnek, a Kovászna megyei csendőrségnek és rendőrségnek, valamint a klub biztonsági csapatának, hogy határozott fellépésükkel mindvégig ellenőrzésük alatt tartották a helyzetet” – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

A sajtóértekezlet második felében Teodor Scridon, a Kovászna megyei belső vámhivatal vezetője foglalta össze a hivatal múlt évi tevékenységét, majd Illés Andrea, a Kovászna Megyei Statisztikai Igazgatóság vezetője ismertette a népszámlálás részleges eredményeit. Ez utóbbi tájékoztatójából kiderült, hogy 2021-ben 200.042 személy élt a megyében, 10.135-tel kevesebb, mint tíz évvel korábban, és ezzel Háromszék a 41. helyen áll a megyék rangsorában. Ami a lakosság nemi megoszlását illeti, a nők aránya enyhén magasabb (50,9%), falusi környezetben pedig 108 ezren élnek (54,1%).

Teodor Scridon arról számolt be, hogy tavaly a megyéből 147 cég importált összesen 26.163 tonna árut, 401 millió lej értékben, főként Törökországból, Moldovából, Ukrajnából, Kínából, Indiából, Nagy-Britanniából, Szerbiából, Albániából és Svájcból. Ebből 41 millió lej haszna származott az államnak. Az export értéke 694 millió lejt tett ki, 154 kereskedelmi egység nyilatkozott összesen 116.105 ezer tonna áruról a vámhivatalnál. A főbb célországok: Törökország, Moldova, Japán, Szaúd-Arábia, Kína, Nagy-Britannia, Kuvait, Egyesült Államok, Szerbia, Svájc.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások