Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hárman vesztették életüket egy Csernáton közelében történt balesetben

Hárman vesztették életüket egy Csernáton közelében történt balesetben Kovászna megye
Hirdetés
Hirdetés

A Kovászna megye rendőr-főkapitányság szerint a baleset fél 7 körül történt, miután egy Kézdivásárhely irányából Brassó felé közlekedő sofőr áthajtott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval.

A balesetet okozó autóban utazók közül három személy (két férfi és egy nő) életét vesztette, egy nő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A szabályosan közlekedő autó női sofőrje súlyosan megsebesült.

A baleset után a forgalmat leállították és 121-es megyei útra, illetve a 13E országútra terelték át, jelenleg fél sávon újraindult a közlekedés.

A rendőrök folytatják a vizsgálatokat a baleset körülményeinek feltárása érdekében.

Információink szerint a balesetet okozó autó bákói rendszámú, a vétlen pedig kovásznai.

FRISSÍTÉS: A rendőrség tájékoztatása szerint életét vesztette a balesetet okozó autó negyedik utasa is, egy nő. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a vétkes autóvezető a fáradtság miatt elaludt a volánnál. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés vádjával folytatódik a nyomozás.

Egy második baleset is történt hétfőn reggel Kézdivásárhely és Csernáton között, az egyik útszéli parkolónál. Egy moldvai rendszámú kisteherautó és egy romániai személyautó ütközött. Sérültekről egyelőre nem tudni.

Cikkünk frissül!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 21., 10:26
    ÉRTÉKELÉS: 49

    Edes istenem ez szornyu😞.Az igazsag az h ezek a roman rendszamu autok ugy hajtanak mint egy fel orultek.En mikor arra fele kell menjek eskuszom felek.Ugy hajtanak eloznek h az man nem semmi.Nem torodnek csak mennek.Es nem utolso sorba a kamionosok se ugy dudalnak a hatad mogott ugy a seggedbe huznak h eppen el nem uttnek.Sok a baleset sok a figyelmetlenseg.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 21., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Gyakran tapasztaljuk ezen az utszakaszon atutazo autok ugy mennek,mint az orultek.Eloznek az egyenes vonalon atmenve,fekeznunk kell,hogy beferjen az autojaval a kocsik koze,h a bajt megelozzuk.Sajnos a legtobbszor a vetlenek az aldozatok!!! 7 ora es 7,05 kozott volt a baleset,mert a berecki buszon utaztam es a sofort ertesitette egy valaki,aki a baleset helyszinen volt.

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 22., 12:18
      ÉRTÉKELÉS: 1

      A kollégája értesítette, aki munkásokat szállított, majd a diákokat kellett volna, de nem engedték át, így szinte elmaradt a sulis járatunk.

    • User
      Dátum: 2020. szeptember 21., 17:35
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Din pacate, pe acest sector de drum, intre Targu Secuiesc si intersectia Reci – Sfantu Gheorghe, zilnic se comit zeci si sute de contraventii, in ceea ce priveste viteza, depasiri neregulamentare si alte abateri, punand in pericol viata participantilor la trafic, pentru ei nu exista lege si nici politie rutiera, din pacate. Conducerea IPJ Covasna ar trebui sa analizeze temeinic cauzele si conditiile care au dus la producerea acestor accidente mortale si sa dispuna masuri adecvate de prevenire si combatere, in conditiile in care starea carosabilului, relativ este buna.