Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan nyit a strand

Hamarosan nyit a strand Kovászna megye

Miután hétfőn megnyitott a Sepsi Rekreatív által működtetett uszoda, péntektől már a sugásfürdői spában is lehet lazítani, hamarosan pedig a városi strandon is fürdőzhetünk – tudtuk meg Bodor Loránd igazgatótól. Egyelőre a tavalyi feltételek szerint készülnek működtetni, hacsak 19-ig meg nem jelennek a strandokra vonatkozó pontos szabályozások.

Tavaly még a vízben is távolságot kellett tartani, kötelező volt nyugágyat bérelni és azok között is a 2 métert betartani, törülközőn tilos volt napozni, a belépők csak félnapra szóltak, mert délben fertőtleníteni kellett ágyakat, lábmosókat, és csak 500 személyt lehetett beengedni. Ez negyedét jelenti a strand teljes befogadóképességének.

Hirdetés
Hirdetés

Idén legalább a teljes napra érvényes belépőt szeretnék érvényesíteni – mondta Bodor Loránd –, mert az pénztárcakímélőbb. Tavaly 25 lejbe került az egyszeri belépés egy felnőttnek, 13 lejbe gyerekeknek és 60 év felettieknek vagy fogyatékkal élőknek, a családos belépő pedig (2 felnőtt, 3 gyerek részére) 76 lej volt.

Ami a sugásfürdői spát illeti, ott is a 70%-os kihasználtságot célozzák meg, de ebben a létesítményben amúgy sem volt jellemző a zsúfoltság – tudtuk meg a Rekreatív igazgatójától.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 9., 8:24
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Meg all az eszed! Kotelezo nyugagyat berelni, ezt melyik pihent agyu talalta ki? Es ha en allni szeretnek a strandon akkor is nyugagyat kell bereljek?