Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hálaadás a kenyérért és a megmaradásért

Szombaton, augusztus 20-án, az ünnepi szentmise után Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánia kertjében került sor az új kenyér megáldására. Felemelő momentum ez az egyházközség és a város életében, de Szent István királyunk ünnepe önmagában is magasztos pillanat az egész magyarság történelmében.

Hirdetés
Hirdetés

Az esti szentmise után a templomkertbe vonultak a hívek, ahol Szent István mellszobra mellett rövid ünnepi műsorra, majd a Diószegi pékség által biztosított kenyerek megáldására került sor. Beszédében Vargha Fruzsina alpolgármester arra figyelmeztetett, van helyünk szülőföldünkön, mert megbecsüljük a földet, a föld munkását és a kenyér készítőjét. Él bennünk a hit és az élet iránti tisztelet, ugyanakkor bevalljuk, hogy semmit nem azért kapunk, mert jár nekünk, hanem csupán Isten kegyelméből.

Puskás Bálint máltai lovag, nyugalmazott alkotmánybíró hangsúlyozta, hogy a magyarság fennmaradása a történelemben valóságos csoda, és ennek legfőbb magyarázata a kereszténységhez való csatlakozásunk. A jövőre nézve is ez megmaradásunk biztosítéka, ha megmaradunk a Szent István által kijelölt úton, cselekvő, keresztény magyarnak – mondta.

Ezután került sor a Szent István-szobor koszorúzására az önkormányzat, a plébánia egyháztanácsa és Márton Árpád volt képviselő közreműködésével. Miután a hívek együtt imádkozták el a Miatyánkot, főtiszteletű Ilyés Zsolt plébános megáldotta a kenyereket, elénekelték a magyar himnuszt, majd megszegték a nemzetiszínű pántlikákkal átkötött kenyereket. A férfidalárda éneke rendkívüli módon emelte a rendezvény ünnepélyességét, melyből a költészet sem hiányozhatott, Simon Boglárka Reviczky Gyula István királyról szóló versét szavalta el. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük