Hajléktalanok szállása lett

Hajléktalanok szállása lett Kovászna megye

Írásos panaszt készülnek benyújtani a sepsiszentgyörgyi Egészségügyi sétány lakói a polgármesteri hivatalhoz, mivel az egykori textilgyár elhanyagolt víztározója körül áldatlan állapotok uralkodnak. 

A Hófehérke-óvoda, egy játszótér és egy tömbház tőszomszédságában található elhagyott épületbe hajléktalanok költöztek, akik rengeteg szemetet halmoztak fel, és bár az épületet drótkerítéssel vették körül, a lakatot feltörték, így éjjel-nappal különböző gondokkal szembesülnek a lakók. A panaszosok szerint rettenetes bűz terjeng a környéken, fertőző gócponttá vált a terület, ugyanis nemcsak ott éjszakáznak a hajléktalanok, de ott végzik el szükségleteiket is, szemetet halmoznak fel, szétdobálják az italos üvegeket. Ugyanakkor az épület körüli bokrok is fákká nőttek az évek során, de senki nem vágja ki vagy ritkítja meg őket, így a tömbház földszinti és első emeleti ablakai nem kapnak fényt, a szag miatt a lakók nem tudnak szellőztetni, de az is megtörtént, hogy a kiterített ruhákat ellopták. A lakók többször is kihívták a rendőrséget, de amire a rend őrei megjelentek, a dorbézolók szétszéledtek, így nem volt kit felelősségre vonni, viszont másnap kezdődött minden elölről. Most úgy döntöttek, a városházához fordulnak megoldásért, mivel eddig nem kaptak választ a lakóbizottságtól és a rendőrségtől sem.

Szőcs Zsuzsanna az Egészségügyi sétányon lakik, az említett terület tőszomszédságában, és úgy látja, egyre romlik az ottani állapot.

– Nem tudunk teregetni, sőt ablakot nyitni sem a terjengő bűz miatt, mivel ott végzik el szükségleteiket a hajléktalanok, de az összetört üvegek, szivarcsikkek és más szemét miatt a játszótér sem biztonságos. Már arra is gondoltam, hogy elköltözünk, mivel elviselhetetlen, mind a szemét, mind az éjszakai hangoskodás is.

A lakóbizottság tájékoztatása szerint a terület az egykori textilgyár tulajdona, ők kéne gondozzák, lezárják vagy felszámolják a használaton kívül helyezett ingatlant, de ez nem történt meg. Mivel nem közterület és nem is a tömbházhoz tartozik, így a Tega Rt. köztisztasági vállalat sem takarít ott, a felgyűlt szemetet a lakók takarították el már több alkalommal.

A problémával megkerestük Tóth-Birtan Csaba alpolgármestert, aki azt mondta, értesítette a helyi rendőrséget, és ők már tudnak a kialakult helyzetről. Korábban figyelmeztették a textilgyárat, hogy zárják le a területet, de mivel nem történt előrelépés, most újra megteszik. Mivel magánterületről van szó, csak a helyi rendőrségnek van jogosultsága arra, hogy büntetést szabjon ki, és felszólítsa a tulajdonosokat a helyzet megoldására.

A lakók aláírásgyűjtést kezdeményeznek annak érdekében, hogy a használaton kívül helyezett épületet lebontsák, és a körülötte nőtt bozótot felszámolják. Az aláírásokat minden illetékes hatósághoz eljuttatják a megoldás reményében.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.