Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hajléktalanok lakhelye

Hajléktalanok lakhelye Kovászna megye

Önkéntesek takarítják ki a Szakszervezetek Művelődési Házát Sepsiszentgyörgyön. Az épület évek óta rossz, elhagyott állapotban leledzik, mára fertőző góccá is vált – patkányok tanyáznak benne, emiatt a környezetvédelmi hatóság is vizsgálatot indított.
A Puskás Tivadar Szakközépiskola Környezetvédelmi Tanácsa fiatal egyetemi hallgatókból és középiskolás diákokból áll. A csapat az elmúlt napokban készített egy tanulmányt az épületről, felmérték kívül-belül, és engedélyt szereztek annak kitakarítására – mondta a kezdeményező Balázs Dániel. A fiatalok különböző hatóságokat (polgármesteri hivatal, környezetvédelmi felügyelőség, helyi rendőrség) is értesítettek a létesítményben tapasztalt állapotokról, közösen vizsgálják, miként lehet rehabilitálni a művelődési házat, legalább annyira, hogy ne jelentsen veszélyt.
– A legnagyobb gond a szeméttel van, rengeteg összetört bútorzatot, ételmaradékot, irodai kelléket találtunk – mondta Balázs Dániel, az önkéntes csapat vezetője. – Sajnos patkányokkal van tele a hely. A másik nagyobb problémát az a 10-11 hajléktalan jelenti, akik beköltöztek az épületbe, és az ott talált fecskendők, tűk, italos üvegek és más eszközök arra engednek következtetni, hogy ott ittak és drogoztak hosszú időn át. Most a helyi rendőrség segítségét kértük a kilakoltatáshoz, hogy neki tudjunk fogni a terep megtisztításának.
A takarításban 78 önkéntes vesz részt, miután Ștefan Mircea volt igazgatótól engedélyt kaptak arra, hogy behatoljanak az ingatlanba. A kívül-belül romos építmény életveszélyes is lehet: korlát nélküli lépcsők, feljárók, beomlott tetőszerkezet, összetört üvegek találhatók mindenfele. Az épületben nincs áram és víz, a fiatalok így csak napközben dolgoznak, viszont éjszaka is őrzik a házat a hivatalos szervek segítségével. Mivel már többször betörtek, beköltöztek a házba, szeretnék, ha a jövőben ez nem fordulna elő – magyarázta Balázs Dániel.
A törmelékhalmok és különböző széttört használati tárgyak mellett értékes dolgokat is találtak a diákok. Az alagsorban légvédelmi bunkert alakítottak ki, de szakszervezeti könyvtárat, a Spiru Haret Egyetem iratait, régi, értékes írógépeket, számítógépeket, színházi kellékeket, férfi és női népviseletet, csizmákat, régi pártkönyveket is találtak. Ezeket felleltározzák, és külön teremben helyezik el, amíg tart a takarítás.
A rossz körülményekre a környéken lakók is panaszkodnak. Ottjártunkkor egy idős asszony mesélte, minden éjjel hangoskodnak, dörömbölnek odabent, valamint a mellette található zöldövezetben végzik el dolgukat, ami iszonyatos bűzt áraszt. Elmondásuk szerint többször nyújtottak be panaszt mind a helyi rendőrséghez, mind a polgármesteri hivatalhoz, de érdemben nem történt változás.
A diákok most változtatni kívánnak, mint mondták, azt szeretnék, ha a jövőben megoldódna az épület jogi sorsa is, és igazi közösségi házzá alakulna, ahol előadásokat szervezhetnek, klubok működhetnek, mindenki megtalálná a helyét. A sepsiszentgyörgyi szakszervezeti kultúrház épülete és az alatta lévő terület állami tulajdonban van, használati joga pedig a szakszervezeteké. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások