Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hagyományismertetés esőben

Hagyományismertetés esőben Kovászna megye

A vasárnapra kiadott narancssárga viharjelzés ellenére nem maradt el az Orbaiszéki Forgács Fesztivál, amely idén a harmadik kiadásához érkezett. A cseppet sem barátságos időjárásról Gyerő József, a fürdőváros polgármestere is említést tett köszöntőbeszédében. Mint fogalmazott, a kovásznaiak régóta várták az esőt, igaz nem erre a napra, de ha már az égiek így akarják, akkor alkalmazkodnak. És valóban alkalmazkodott mindenki: a felvonuló huszárok vízálló köpennyel, a nézők esernyőkkel vagy a sörsátrak alá menekülve védekeztek az aranyat érő áldás ellen.

Hirdetés
Hirdetés

A rendezvény főszereplői, a hagyományőrző tevékenységüket mai napig odaadással folytató népi mesterek szárazon megúszták, hiszen a szervezők a színpad szomszédságában felállított óriássátorban biztosítottak számukra bemutatkozási lehetőséget. A fesztivál pandémia előtti kiadásaihoz hasonlóan idén is számos kézműves osztotta meg tudása legjavát az érdeklődőkkel. Többek között jelen volt Bodor János és Ferencz Botond fafaragó, Bartók Erzsébet szövőnő, Szigyártó Ferenc bútorintarzia-készítő, Ferencz Sándor szalmakalapfonó, Aros Tibor zsindelykészítő és Péter Gyula kerekes. Ugyancsak a kiállítók közt találtuk Konnát Rita bútorfestőt, aki népi motívumokkal díszített kisebb-nagyobb ékszeres dobozai mögött pont nem festéket kevert, hanem egy súlyok kifaragásával foglalatoskodott.

Érdeklődésünkre elmondta, már gyermekkora óta benne van a népművészet szeretete, hiszen falun nőtt fel és látta nagymamája gyönyörű csipkehorgolását, majd férjhez ment egy fafaragóhoz, és ő maga is faragni kezdett. Később a Csernátoni Népfőiskolában a bútorfestés alapjait is elsajátította. A hagyományos minták felfestéséhez úgynevezett földfestéket, azaz oxidport használ, amit ragasztóval kever össze, majd végül a díszített tárgyakat lenolajjal keni be. Elmondása szerint nagyon szeretné továbbadni a mesterséget, a felhalmozott tudást, ebből a célból a kovásznai fiatalok számára műhelytevékenységet szokott tartani.

Az eseményen nemcsak a fából készült termékekkel és az azokat készítő mesterekkel lehetett megismerkedni, hanem a székely konyha ízeivel is. A kézműves és őstermelői vásárban kapható kürtőskalácson és lángoson kívül lehetőség adódott az RMDSZ Kovászna Városi Nőszervezetének tagjai által készített csörögefánk megkóstolására, de azok, akik részt vettek az Édes ízek Székelyföldről című süteményeskönyv bemutatóján további finomságokba is beleharaphattak.

Mindeközben a színpadon egymást követték a fúvószenekarok, mazsorettcsoportok és néptáncegyüttesek. A zenei produkciók már szombaton este elkezdődtek, első fellépőként a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegyesület szórakoztatta a közönséget. Vasárnap este pedig a magyarországi Apostol együttes koncertje zárta a rendezvényt.

Az Orbaiszéki Forgács Fesztivált első alkalommal 2018-ban rendezték meg, majd a világjárvány miatt két év kényszerszünet következett. A hajdani kézműves mesterségeket bemutató rendezvény célja erősíteni az orbaiszéki emberek identitástudatát, ugyanakkor az idelátogató turistáknak betekintést nyújtani a székelyek életébe, hagyományaiba, kultúrájába és gasztronómiájába.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük