Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háborognak az éttermesek

Az elmúlt esztendőkkel ellentétben, idén a sepsiszentgyörgyi éttermeseket semmilyen előnyben nem részesítő módszerrel hirdette meg a polgármesteri hivatal a városnapi lacikonyhák bérlését – panaszolta el lapunknak több megyeszékhelyi étteremtulajdonos.

„Több megyeszékhelyi céget ugrasztottak egymásnak, mivel idén kevesebb helyet biztosítottak a városnapi szervezők. Az sem mellékes, hogy más megyékből érkező vállalkozók – 3 napra 35 ezer lejes bérrel – túllicitálták a helyieket. Egyetlen sepsiszentgyörgyi került be, kapott helyet. Ilyenkor hol érvényesül az a jelmondat, hogy támogassuk a helyi értékeket? Jelentős adókat fizetünk, aztán pont a város ünnepén kitúrnak minket. Az ország más városaiba előre meghívnak, itt pedig helyi termelőként kiejtenek a licitből” – ilyeneket és hasonlókat fogalmaztak meg a panaszosok, akik arra is rámutattak, hogy a liciten formai hiba történt, mégis elfogadták az említett ajánlatot: a szabálytalanságot panaszlevélben jelezték a hivatalnak.

Czimbalmos-Kozma Csaba városgazda megkeresésünkre elmondta, más megyebeli – amúgy a városnapokon több éve állandó kuncsaftként szereplő – vállalakozók a négyzetméterenként kért összeg helyett a teljes 156 négyzetméterre számolt summát írták be a rubrikába.

„Egyértelmű volt a tévedés. A közbeszerzési szabályzat értelmében az ilyen egyértelmű, csak a számolási hibát lehet korrigálni. Tisztességesen kell érteni! Másnap amúgy, kérés nélkül, elektronikus levélben pontosították a félreértést az érintettek” – összegezett Czimbalmos, az árverést szervező bizottság vezetője, elárulva, hogy tegnap, határidőn belül, már ki is fizették az amúgy a kérthez képest közel háromszoros bért az említettek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük