Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyorsforgalmi út Székelyföldön

Gyorsforgalmi út Székelyföldön Kovászna megye

Nagyjából tíz évvel azután, hogy a Kököst Gyergyószentmiklóssal összekötő 12-es országutat felújították, körvonalazódni látszik egy Kökös–Gyergyóditró gyorsforgalmi út kialakítása, amely megszabadítaná a jelenlegi európai út mentén található településeket a tranzitforgalomtól.

Hirdetés
Hirdetés

Erről a hétvégén egyeztettek a szállításügyi minisztérium illetékeseivel a Kovászna és Hargita megyei önkormányzati vezetők. A tervek szerint 3–4 sávosra szélesítik Gyergyóditró és Kökös között a jelenlegi E578-as európai út több szakaszát, de építenek hidakat és vasúti felüljárókat is, valamint elkerülő utakat a legtöbb helység körül. Ahol ez nem lehetséges, ott a gyalogosok számára alul- vagy felüljárókat építenek, hangzott el.

A terveket a szállításügyi minisztérium közúti közlekedésért felelős államtitkára, Horațiu Cosma és a minisztérium stratégiai igazgatóságának vezetője, Robert Dobre ismertették, a gyorsforgalmi út kapcsolná össze a Marosvásárhelyt és a Moldva keleti határán fekvő Nyárádtővel összekötő A8-as, illetve az A13-as (Bassó–Bákó) autópályákat – eme két sztráda is még nagyon kezdetleges állapotban van, ám biztató, hogy nem készülünk választásokra, így az is előfordulhat, hogy komolyan gondolják. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások