Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyerekbarát kávézó

Gyerekbarát kávézó Kovászna megye

Korosztályomban beszélgetések során rendszeresen elhangzik: mennyivel másabb lenne az élet Háromszéken is, ha mindazok a huszon-harmincasok, akik külföldre mentek munkát vállalni, hazatérnének, és itthon kamatoztatnák a megszerzett tapasztalatot, tudást és nem utolsósorban: a tőkét. Ilyen pozitív példa az egyik kézdivásárhelyi kisvállalkozás, a Fun Café.

Hirdetés
Hirdetés

Virág Andreának és Orbán Etelének nem ez az első vállalkozása, az útjuk nem egyenesen vezetett ide, korábban falun üzemeltettek egy szórakozóhelyet, és azt feladva mentek Angliába dolgozni. Nem volt könnyű időszak, de végig előttük lebegett a cél: saját lábukra állni. És persze segített az is, hogy együtt voltak ott, támogatták egymást.

Hazaköltözésük után nem sokkal útjára is indították kisvállalkozásukat, az egy éve működő kávézó egyértelmű piaci rést töltött be a nyitáskor, és azóta is ez az egyetlen olyan hely Kézdin, ahol, amíg a szülők megisznak egy kávét, a kicsiket leköti a sok játék, a kreatív sarok, még csúszda és mászófal is segít levezetni a fölös energiáikat.
– Az indításkor azzal a gondolattal vágtunk bele, hogy adunk a vállalkozásnak egy évet, addig semmiképp nem adjuk fel, és úgy látjuk, fokozatosan bővül a vendégek köre. Jó volna, ha mások is hasonlóan gondolkodnának, világot látnának, majd hazatérnének, a külföldi munkavállalással ugyanis mindenképpen együtt jár, hogy változik a mentalitásunk, bátrabbak, nyitottabbak leszünk, és sok jó ötletet lehet hazahozni – vázolja Andrea.

Újszerű elképzelés a Fun Café alapja is, ennek köszönhetően megvannak az állandó, visszajáró vendégek, akik nagyon tudják értékelni azt, amit kínálnak – az ötlet mindenképp életképes. Fontos, hogy szülőként is legyen lehetőség megpihenni, felszusszanni, hiszen nem mindenkinek áll rendelkezésére állandó segítség.
– Totyogóktól 10-12 éves korig járnak hozzánk gyerekek, a legkisebbek számára elkülönített, biztonságos játszófolyosót alakítottunk ki, és sok diák is megfordul itt, ők a nyári kertet értékelik, és persze a palacsintáinkat. Mindössze az idős korosztályt nem sikerült eddig megszólítanunk, bár vannak, akik elkísérik ide az unokáikat. Természetesen még mindig akadnak, akik véletlenül térnek be hozzánk, nem is tudták, hogy van hasonló hely a városban.

Kérdésemre, hogy miként lehet elviselni az egész napos gyerekzsivajt – mert mondanunk sem kell, itt igazán nem fogják vissza magukat az apróságok –, mosolyogva feleli: amikor már elfáradnának, megüti a fülüket egy-egy mondat, beszélgetésfoszlány a gyerekektől, amin csak nevetni lehet, és ez a jó hangulat az, ami újra és újra feltölti őket.

Kisvállalkozásként az eredményes működés titka az is, hogy folyamatosan próbálják bővíteni a szolgáltatásokat: születésnapokat lehet náluk szervezni (amire nagyon nagy a kereslet), a kávézó rendszeresen ad helyet kézműves foglalkozásnak, de tartottak már ott könyv-, termékbemutatót is. Mivel nem árt több lábon állni, kültéri rendezvényekre is járnak, kínálják a hely egyik vonzerejét jelentő finom palacsintát. Követni kell az uralkodó trendeket is, ezért helyben préselik például a gyümölcslevet, hiszen az a tapasztalat, hogy a szülők egyre tudatosabban megválogatják, mit adnak a gyereküknek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. március 10., 14:44
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Neked meg mi bajod van ? Az helyett örvendenél,hogy ebben a porfészekben van egy ilyen hely,ahol sok gyerek a szülő mellet jól érzi magát és a gyerekzsivaj senkit nem zavar(rajtad kivül) inkább pofázól egy oltári nagy baromságot. Menj akkor idd meg a kávéd Szulejmán társaságában,és nézd a 17:00 orás Pro tv-s híreket,és beszéld meg a dolgaid akivel akarod de ne akarj egy helyet negativnak feltűntetni ,mert téged zavar a gyerek kacagás-Remélem nem fogsz szaporodni….(Üdv,egy szülő)