Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Grüman fordítva emlékszik

Mint az várható volt, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal ellenőrei is jelen voltak az I. Kürtőskalács – Édes Ízek Fesztiválján. Mircea Diacon, a hivatal vezetője szerint az ellenőrzéssorozat nem volt incidens- és feszültségmentes.

Az ellenőrök két sepsiszentgyörgyi egységnél hiányolták a román feliratot, illetve három árus esetében a termékek alapanyaglajstromát.

– Szeptemberben saját kezdeményezésre ellenőriztük, hogy Háromszéken a kereskedők kifüggesztik-e a termékeik mellé a román feliratokat: 16 ellenőrzésből 8 bírságot osztottunk. Sajnálatos, hogy hétvégén pont a helyieknél azonosítottunk ilyen kihágást. Elsőre figyelmeztetést osztottunk, ám másnap észleltük, hogy az egyik kereskedő nem orvosolta a gondot, így ezer lejre megbírságoltuk – részletezte Diacon.

A kihágások mellett nézeteltérésbe keveredtek Grüman Róberttel, Kovászna Megye Tanácsának alelnökével.

– Munkánk során kérdőre vont, azt állítva, hogy „szégyentelenül zaklatjuk” az árusokat. A közvéleményt manipulálta a helyszínen. Most elnéztem ezt neki, ám következőkor bűnügyi feljelentést teszek ellene – részletezte Diacon.

A megvádolt pont fordítva emlékszik az incidensre.

– Szervezőként érdeklődtem, hogy vannak-e kihágások a fesztiválon. Diacon viszont nagyon támadón lépett fel. Szeretnénk, ha a fogyasztóvédelem partnerünk lenne egy sikeres rendezvényen, nem pedig akadályozná annak létrejöttét. Sajnos, ez az ember úgy viselkedik, mint egy kiskirály. A fesztivál sikerességét amúgy igazolja, hogy egyetlen hivatalos szervnél sem tettek feljelentést, panaszt a rendezvénnyel kapcsolatosan – reagált a vádakra Grüman.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. október 4., 18:41
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ennek kapcsan. Valamikor junius vegen ,a kozponti piacon, nagylelkuen csak figyelmeztetesben reszesitett a fogyasztovedelem szoke holgye ,egy sepsiszentgyorgyi!!! termelot mert az arcedulajara nem volt feltuntetve ,hogy Sepsiszentgyorgy-Romania!!! A figyelmeztetes el lett mentve emleknek. Nemreg rutinellenorzesen csodalkozva neztek a mezogazdasagi igazgatosag ellenorei a kijavitott cimkeket. Ilyen logikatlan torveny ugyanis nem letezik.Mint ritkasagot,le is fenykepeztek a na-na figyelmeztetest.Diaconu es bandaja jobban tenne ha figyelmesen elolvasna a torvenyeket-amit az eladoknak sem artana-,ahelyett , hogy minden hulyeseget, felreertelmezest buntetne. Ezert meg megutheti a bokajat!