Good bye, Family Adventure Park?

Good bye, Family Adventure Park? Kovászna megye

A családi kalandpark ötletgazdái, a három üzletemberből álló befektetői csoport nyitottnak bizonyul arra, hogy alternatív helyszínt keressen az eredetileg tervezett Honvéd-kút melletti fás legelő helyett. Ám az is előfordulhat, hogy e helyszín nem Szentgyörgyön lesz, sőt nem is a megyében…

Mint megtudtuk, a befektetők már több tárgyalást is folytattak ez ügyben, múlt héten a városházán például civil szakemberek bevonásával elemezték, mi szól a Honvéd-kúti helyszín mellett, és mi ellene (ezt korábban kérték is a civilek, s a városvezetésnél meghallgatásra találtak). A megbeszélésen jelen volt – többek között – Adrian Apostu befektető, Sztakics Éva alpolgármester, Köllő Zsolt biológus, Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke, illetve a helyszín mellett fekvő Natura 2000-es természetvédelmi terület gondnokságának képviselői.

A civilek elmondták, a kalandpark építésére eredetileg kijelölt parcellán, annak határán több értékes védett növény található, igaz, a Natura 2000-es területen kívül: ilyen a fekete kökörcsin, a boldogasszony papucsa, melyekre közvetlenül vagy közvetetten negatív hatással lenne a nagy látogatottság, mint ahogy a lejjebb fakadó források vizére is. Maga a fás legelő is génbankként szolgálhatna az Európában már leromlott fafajok újratelepítéséhez. Alternatív helyszínként szóba jött a Bíróné pusztája, a jelenlegi motokrossz-pálya, újabban pedig már az előpataki út jobb oldalán levő legelő is.

A befektetői csoport másik tagja, Sárkány Árpád, a városlakók által nagy figyelemmel kísért terv ötletgazdája elmondta: valóban alternatív helyszínt keresnek. Az eredeti elképzelést elvetették, bár nem érti, miként lehet védeni a Honvéd-kútnál levő értékes növényeket, ha attól kicsit feljebb rendszeresen 300 juhot fürösztenek, ahogy ő látta egyik útja alkalmával. Már nem csak tanácsi területen, hanem közbirtokossági vagy magánterületen is nézelődnek, de föltétlenül teljesülniük kellene olyan kritériumoknak, hogy gyalog is megközelíthető legyen a kalandpark, de ha lehet, autóval se kelljen a városon átvágni, továbbá legyen lehetőség nagy parkoló kialakítására.

Egyébként is elvárás a készség a befogadásra és a lehetőség az infrastruktúra-fejlesztésre – hangsúlyozta. Fontolgatják azt is, hogy Hargita megyében, Csíksomlyón épüljön meg a park, vagy akár Maros megyében, már a finanszírozása is jól alakul egy pályázatnak köszönhetően.

Sárkány kiemelte: a rozsnyói Dinóparkhoz hasonló (annak is ő az ötletgazdája) népszerű szórakoztató objektumot képzelt el, éppen azért, mert annak idején sok kritikát kapott, hogy elképzelését „kivitte a megyéből”, de ez akkor üzletileg indokolt volt. A Dinópark nagyon sikeres projekt, az ország második leglátogatottabb szórakoztató egysége, idén eléri az 500 ezres látogatószámot, erre alapozva sok panzió, vendéglő épült a városban. E családi kalandpark is biztosan egyedülálló, nagy vonzerővel bíró beruházás lesz – mondta az ismert üzletember.

A jelekből ítélve viszont ennek a beruházásnak nem a sepsiszentgyörgyiek fogják élvezni az előnyeit.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 8., 7:16
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Ilymódon történik nálunk. Kivonul 200 ember, a lakosság fél százaléka és hangosan bejelenti, hogy ők a nép. Mit nekünk park. Ipari park pedig esetleg Bihar, Kolozs, Temes megyében. Megvédjük a kökörcsint és a szegénységet. Azokat nyugodtan lepisilhetik a juhok és a gombászók. Majd szidjuk az udémérét a szegénységért.
    Azt pedig tudták, hogy amikor az első mozdonyt létrehozták, az angol “környezetvédők” bizonygatták, az utasember bele fog bolondulni a sebességbe, a közelben levő tyúkoknak pedig bezárul majd a fenekük és elbúcsúzhatnak az angolok a sonkás rántottától?

    • User
      Dátum: 2019. november 8., 19:36
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Talán gondolkodninkéne mielőtt megszólal. Majd ha már nem lesz semmi, s oxigén sem, akkor majd megehetik a hasztalan kalandparkjailat, kihasználatlan ipari parkjailat és társaikat. Sok sikertnhozzá! Amùgy is ha kalandparkot alarnak vegyenek meg egybterületet és építsenel oda. Nelünk ki ad bármit is csal úgy?

  • User
    Dátum: 2019. november 8., 7:44
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Köszönjük, Tóró Attila, hogy nem “élvezhetjük” ennek a nagyszerű banzájnak az “előnyeit” 😀 ! Valahogy csak megleszünk anélkül is…

  • User
    Dátum: 2019. november 8., 7:28
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Lehet keresni maganteruletet nem a kozosbe beleulni, megvasarolni es azutan azt csinalni rajta amit akkar, ez ilyen egyszeru a kedves uzletembereknek mert utanna a haszon nem megy a kozosbe csak az ovek lessz, kimondottan az ovek.

  • User
    Dátum: 2019. november 8., 7:30
    ÉRTÉKELÉS: -8

    Addig mind ellenkeznek a természet fanatikusok, hogy itt nálunk semmi sem épülhet!!! Se egy bevásárló kozpont, és most már kalandpark sem !!! Mi maradjunk a legelővel, az való a sok parasztnak ide!
    A városvezetés is puhány ilyen terén

  • User
    Dátum: 2019. november 8., 19:45
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Epul itt eleg bevasarlokozpont kedves kommentelo, mindjart nem leszunk annyian mint ahany bevasarlokozpont lessz szentgyorgyon. Csak valami olyant is lehetne epiteni ahol penzt lehet keresni amit elkolteni a bevasarlokozpontba vagy a kalandparkba.
    Kedves ujsagirono, a sepsiszentgyorgyiek sehogy se fogtak elvezni az elonyeit a kalandparknak, esetleg a tulajdonosok!!!