Felhívás!

Fura helyzet Kézdialmáson

Egyelőre kilenc tanácsossal kezdheti el a munkát Kézdialmás községvezetése, miután a kézdivásárhelyi bíróság nem hagyta jóvá a kézdialmási választási körzet azon kérését, hogy igazolják Molnár István, a választást megnyerő polgármester mandátumát.

Információnk szerint Molnár István ügyében a prefektúra „lépett”, kérve a kézdivásárhelyi bíróságot, hogy ne érvényesítse a korábbi elöljáró mandátumát, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a volt polgármester egészen 2021-ig nem töltheti be előző tisztségét. A szeptember 27-i választások előtt Molnár politikai ellenfele, a függetlenként induló Székely László keresetet tett le ez ügyben a választási bíróságon, de túllépte a fellebbezési határidőt, kérését elutasították, így Molnár indulhatott.

A választásokat fölényesen, 74%-os többséggel megnyerő Molnár Istvánnak a közléstől 48 óra áll a rendelkezésére, hogy a nem végleges döntést megfellebbezze a megyei törvényszéken. Tény, hogy Molnár ellen – esztelneki, lemhényi, dálnoki kollégájához hasonlóan – egy olyan formaság miatt indítottak eljárást, ami normális országban badarságnak tűnhet: az volt a „tévedése”, hogy falun élő emberként mezőgazdálkodással is foglalkozott, és hogy azt törvényesen tegye (magyarán: adózhasson!), 2010-ben egyéni vállalkozói engedélyt (PFA) váltott ki. Hiába, hogy a vonatkozó törvényt csak 2011-ben módosították, az ANI szerint az elöljáró 2011. július 12-e és 2015. július 24-e között egyidőben volt községvezető és egyéni vállalkozó, ez pedig összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel, ami alól Sebastian Cucu akkori prefektus 2018-ban mentette fel.

Az ANI döntését az érintett ugyan több ízben megfellebbezte, viszont a pereket sorra elveszítette. Romániában a választások után mintegy hatvan polgármester van Molnár Istvánhoz hasonló helyzetben.

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 19., 9:16
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Sajnalatos, hogy Szekely Laszlo mennyire nem tudja elviselni a folenyes vereseget!
    A ket falu lakossaga szavazott, az eredmenybol latszik, hogy Molnar Istvant meg mindig tisztelik es biznak benne, valoszinu ezert ”valamit” bizonyitott mar! Az ellenfelnek is valami hasonloval kellett volna a valaszto polgarokat meggyoznie, es NEM mas jelengetesevel, es mocskolasaval akarni egy vezeto pozicioba kerulni! Ezutan a viselkedes utan mibol gondolja, hogy becsuletesebb ember mint MI, aki ugyanugy ,mint sok ”mas” a Romania torvenyek kiskapuinak lett az aldozata…

  • User
    Dátum: 2020. október 19., 11:59
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ez Romania es az agyalagyult torvenyei!Molnar Istvan bizonyitott,latszik a falun,tudjak az emberek nemhiaba vallasztottuk ujra.Es ami meg fontos erenye Istvannak,hogy a falu elso emberekent barki,barmilyen problemaval fordult hozza nem az elutasito,folenyes magatartast tanusitotta,hanem le tudott allni mindenkivel parbeszedre,ha vakinek problemaja vot a megoldast kereste ,tehat mondjuk ki tudott banni az emberekkel,falusfeleivel.Na es most mi van????Uj valasztas lesz??Akkor ha Istvan nem lehet induljon a testvere es majd egymast tamogassak.Nekem Szekely Laszloval sincs semmi bajom,de ezek utan azt kell mondjam nem etikus a modszere amivel hatalomra tor.De hat tudjuk a politika nem egy habfeher palya.Amugy jobbulast kivanok Istvannak es szurkolok a fellebbezes jo eredmenyeert.

  • User
    Dátum: 2020. október 19., 15:39
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Székely László a választások előtti napokban az alább bemásolt gondolatokat osztotta meg közösségi oldalán! Ezt jelentené a hatalomvágy??? Egy becsületes székely embert kell ócsárolni, aki tisztességgel elviselte, a tisztességtelen “vereséget”?
    Netán a fagyi visszanyalt Molnár Istvánnak?

    “Tisztelt almásiak, csomortániak!
    A választásokhoz közeledve kötelességemnek érzem összegezni az utóbbi időszak történéseit. Elsőként szeretnék köszönetet mondani a támogatásért, az őszinte, biztató szavakért. Tisztelem azokat az embereket, akik őszintén a szemembe tudják mondani tetszésüket, nemtetszésüket egyaránt. Ilyenkor jövünk rá arra, hogy valójában kikkel is élünk egy közösségben, és hogy a hatalom iránti vágy mennyi mindenre képes. Fontosnak tartom azt amit az eddigiekben lépésről – lépésre a vezetőség a faluért tett, hiszen ezek nélkül most bizonyára nem itt állnánk, azonban ne higgyünk a mézes madzagon felsorakozó szép szavaknak, nézzünk egy kicsit a sorok mögé! Az őszinteség a teljes valóságában nagyon szép, és fontosnak találom a politikai életben is. Viszont amellett nem tudok csukott szemmel elmenni, hogy őszinteségről beszél egy olyan köztisztviselő, akit 2018 decemberében 3 évre felmentettek polgármesteri tisztségéből. Ez azt jelenti, hogy 2021 december 17 – ig nem tölthetne be polgármesteri funkciót, és erről a mai napig nem számolt be a község lakóinak. Elfogadhatatlan, hogy kihasználva a törvény kiskapuját (ami nem fosztja meg a választhatóság jogától), félrevezetve az embereket azzal, hogy már felmentették, indul a választásokon. Felteszem a kérdést, hogy ebben a kis közösségben hol marad az emberség? Gondoljuk meg egy esetleges nyereség után, ki lesz a község polgármestere?! A tanácsból kiválasztott alpolgármester?! És mehet a “bábszínház” tovább, mert úgysem szól senki semmit? Most nem a hatalomról beszélek, hanem a tiszta lelkiismeretről, a falutársak iránti tiszteletről. A mostani választás a megfontoltság, a bátorság, őszinteség jegyében kell, hogy történjen! A megfélemlítés időszaka lejárt, remélem az idén a “sasszemek” fölöslegesen figyelik a szavazó cédula hátára áttetsző pecsét hollétét… Mind önálló emberek vagyunk, és ha már demokráciában élünk, használjuk ki, hogy nyíltan kimondhatjuk véleményünket, és saját döntéseket hozhatunk! A fenyegetésekre megfélemlítésre épülő vezetés csak zsarnokságot szül.
    Tisztában vagyok azzal, hogy olyan vezetőséget választani nem lehet, hogy mindenben tökéletes legyen. Azt kívánom mindenkinek, hogy ne vegye félvállról a község jövőjét. Hallgassanak emberismeretükre és a szívükre. Ne hagyják, hogy a feltételezések, megfélemlítések befolyásolják döntéseiket!
    Szeptember 27. legyen a saját akaratunk kifejezésének napja!
    Tisztelettel,
    Székely László”

    • User
      Dátum: 2020. október 19., 17:23
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Ez a “székely” a holdon él,? Én aki nem vagyok oda valósi tudom hogy Molnár le kellett mondjon. Többször írta az újság ő maga nyilatkozta. És a facebookról azt is tudom hogy ez a Székely feljelentette a volt polgit. Na, hogy is van a tükörbe nézés? Vagy ezt nem tetszett bémásolni ugye szekuscsicska?

  • User
    Dátum: 2020. október 19., 23:04
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Sajnálatos, az a tény, hogy ha valaki tudja hogy nem tölthet be köztisztviselõi állást, mégis bejelentkezik a polgármesteri székért 15 év után is.

    Bohócot csinál a falu népébôl, önérdekbõl

    Talán értékelni kellene amit önzetlenûl és önerõbõl tesznek egyesek a közöségért, és ha valaki még nem tett le semmit a falu “asztalára” az a véleményét és az eszét ne osztogassa mert kevesebb marad…

  • User
    Dátum: 2020. október 20., 0:24
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ez a polgarmester? meg a torvenyt se tudja? es csodalkoztok hogy romokba a falu? Ebredjetek fel emberek es valami ragadjon ratok ne csak a kosz!

  • User
    Dátum: 2020. október 20., 10:48
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Nagyon konnyen dobigaljuk a kovet masra…., Molnar Istvan nem fogdta senkinek a kezet, hogy kire nyomja a szavazo pecsetet, bohocot az csinal a ”falu nepebol” aki, nem kepes a ket falu egyertelmu donteset elfogadni!! Szekely Laszlo elkezdheti meggyozni a kozosseget pl. azzal, hogy a jelenlegi tisztseget amit betolt a falu Egyhazi kepviseleteben komolyan veszi es legalabb a temetoket rendbe tartassa, es nem kell 2 m fuben kozlekedni, mar aki tud, mert legtobb idos neni , bacsi aki oda jar lehet konnyebben kozlekedne egy rendezett temetoben.

  • User
    Dátum: 2020. október 20., 14:21
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ahogy olvasom a hozzászólásokat, úgy látom, hogy elég sokan élnek a holdon nem csak SZÉKELY! Az országban 60 személy van ilyen helyzetben, mint István polgármesterünk, ha jól tudom nem csak az ő mandátumát nem érvényesítették, úgy érzem ez az egész nem a SZÉKELY “műve”, amire utal az idézőjeles lépett szó a cikkben. Sokan elítélik SZÉKELYT, hogy nem becsületes. Azért nem becsületes egy ember mert az igazság oldalán állt? S el akarta kerülni a falu újabb megvezetését? Igen, megvezetését, mert sokan úgy tudták, hogy a polgármester pert nyert vagy, mert másoktól különböző az esete és így felmentették. Azért nem becsületes egy ember, mert tiszta lelkéből odaállt s végezte gondnoki feladatait a csomortáni egyházközségben. Igen, rendbe rakatta a templomot, ami úgy néz ki, hogy a kedves almási falusfelek megirigyelhetnék, és ha nem tévesek az információim többször is lekaszáltatta a 2 méteres füvet a temetőben. Kérdem én, más egyháztanácsosok is ennyi erőt fektettek bele ezekbe a dolgokba? Ezért nem becsületes egy ember? Vagy azért, hogy megfellebezett a választások előtt egy határozatot? Az dobja rá az első követ, aki nem ezt csinálta volna SZÉKELY helyében?

  • User
    Dátum: 2020. október 21., 21:30
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Harmadik eset, hogy próbálok hozzászólni, 2020.10.20-n reggeltől, de „érthetetlen módon” Önök nem engedik! Törlöm a linket a szöveg végéről, amit nem reklámnak csatoltam, hanem bizonyítéknak!
    A hazugság bármilyen ruhába öltözik és bármi módon tálalják akkor is hazugság marad! Kérdés, hogy egyéni vagy csoportos, de hiábavaló, eredménytelen és fölösleges kísérlet valaki/valakik , hibáinak szépítgetése,mentegetése. A botrány elleplezésére a sajtó is próbálkozik a szerecsenmosdatással? Mindenki tudott róla, hogy el van tiltva, mégis egyebet nyilatkoztak és ennek tudatában jelölték, támogatták. Semmi bajom Molnár Istvánnal, de ez az ő/ők (RMDSZ) sara, nem a Székely Lászlóé, aki elmondta az igazat és a bíróság érdemben le sem tárgyalta!
    “Kézdialmáson várhatóan Molnár István jelenlegi községmenedzser lesz az RMDSZ jelöltje, akit összeférhetetlenség miatt váltottak le tisztségéből 2018 decemberében, majd később ejtették az ellene felhozott vádat, így minden akadály nélkül indulhat a helyhatósági választásokon. A választmány február 13-án hozza meg a végleges döntést.” (Biztos indulók és bizonytalanságok, Közélet, Háromszék napilap, 2020.02.10.)

  • User
    Dátum: 2020. október 24., 19:17
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Én csak arra vagyok kíváncsi hogy ki lesz az alpolgármester, remélem egy olyant valasztnak ki akinek legalább az eretsegilye megvann ,hamar egy takarító posztert is érettségit kérnek mindenűt, ugyanis már jó pár éve,a község alpolgármesterek nem igazan voltak megfelelők erre a posztra