Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fórum Baróton

Fórum Baróton Kovászna megye

Bodos, Miklósvár után Baróton is lakossági fórumot tartott a városvezetés. Kedden este a helyi kultúrotthonban Benedek-Huszár János polgármester beszámolt az elmúlt félévben történtekről, és részletezte a következő időszak terveit.

A polgármester ezúttal is kidomborította a pályázatok fontosságát, mondván, hogy azok nélkül aligha menne valamire Barót, már csak azért sem, mert hatalmas kinnlevőségei vannak a hivatalnak, több mint négy millió lej be nem fizetett adókból, ami a város egy egész évi bevételét jelenti. Igaz, ezek között vannak még 2010-es elmaradások is, de a polgármester nem hárította senkire a felelősséget: azt mondta, önkormányzati hanyagság miatt is gyűlnek a tartozások.

Hirdetés
Hirdetés

A fórumon jelen lévők többnyire a volt városvezetést marasztalták el a mostani helyzetért, vezető panaszhelyen továbbra is az utak, utcák elhanyagolt állapota szerepelt.

A fórumon felszólaló Simon Attila vállalkozó úgy fogalmazott, ameddig nem változik Barót arculata, addig fejlődés sem lesz a városban. Véleménye szerint elsősorban komoly városrendészeti hozzáállás kell a változáshoz, mert emiatt hagyják itt a fiatalok a települést, emiatt nem jönnek a befektetők. „Baróton német ember soha nem lakna” – véleményezte a város arculatát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 10., 7:14
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Simon Attila is kar, hogy itt lakik …. jobb lene ha vissza menne oda ahol volt! Ausztriaba! Nala tobb munkahelyet nem szuntetett meg senki erdovideken. SMT, Transbar, …. Es most ossza az eszt itt.

    • User
      Dátum: 2021. június 13., 18:46
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Jelszó: Jöjjön haza mindenki Barótra! A helyiek ne menjenek el! De ha a fejlődésért emel szót valaki, akkor inkabb mégis menjen el?! — jellemző gondolkodás…

  • User
    Dátum: 2021. június 13., 15:06
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A város főépítésze helyi és fiatal, de sem lendületet, sem koncepciót nem villantott, s nem is fog. Aktakukac, aki monstrum torzókra szórja ki az engedélyeket. Kár Barótért.