Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos szerződéseket kötöttek

Fontos szerződéseket kötöttek Kovászna megye

Bacon községben jól haladnak a beruházási munkálatok, megyei szinten a községek között az elsők közé sorolhatjuk a jelenleg is folyamatban lévő kivitelezésekkel. Simon András polgármester szerint a legújabb, fontos előrelépés a kisbaconi DC 45-ös jelzésű útszakaszon való munkálatok szerződésének meghosszabbítása.
Erre egyébként azért került sor, mert a tervező és kivitelező között kisebb fennakadások történtek, ezért újabb licitet kellett kiírni. Nagyon jól haladnak a vízvezetékek elhelyezésével, amelyek már közelítik a forrásokat – tudtuk meg. A technikai eszközök beszerzése megtörtént, amelyre az államtól összesen 2 millió lejt kaptak, tehát a munkálatok folytatásának nincs pénzügyi akadálya. „Sikeresen, zökkenőmentesen és kellő komolysággal folyósították a szükséges összegeket” – mondta az elöljáró.
Mint megtudtuk, Simon András polgármester múlt héten Bukarestben személyesen járt közben a Szárazajta felé vezető DC 44-es út véglegesítési szerződésének megkötése érdekében, hiszen az adott útszakasz még nincs teljesen befejezve, így már ez a feladat is kivitelezhető lesz. Ugyancsak Bukarestben sikerült megkötni azt a szerződést, amely a magyarhermányi Máthé János Általános Iskola felújítására vonatkozik. A 2,5 millió lej értékű munkálatnak tavasszal fognak neki. Itt a már meglévő egyszintes épületet bővítik ki egy emelettel, mivel az óvodások jelenleg a közbirtokosság épületében vannak elhelyezve. Ezt az állapotot szeretnék megoldani úgy, hogy a meglévő alsó szintre költöznek majd az óvodások, a felső tagozatos diákok pedig az új, felső szinten kapnak helyet.
Öröm az ürömben, hogy új licitet kellett kiírni a nagybaconi utcák felújítására. Az elöljáró lapunkkal megosztotta, az utcák modernizálását célzó munkálatokat első körben egy brassói cég nyerte meg, amely 2,5 millió lejért vállalta a kivitelezést, ami jó ajánlatnak tűnt, de mivel a licit megnyerése utáni 5 napon belül nem tették le a törvény előírta garanciát, amely a minőségi munkát hivatott volna alátámasztani, ezért automatikusan elveszítették a pályázatot. Így a második helyen végző cég, a Kovászna Híd és Út Rt. kapta volna meg a munkálatokat, csakhogy az ajánlatuk 3,5 millió lej volt. A szabályok értelmében, ha a két cég ajánlata közötti különbség nagyobb, mint 20 százalék, új licitet kell kiírni.
Az elöljáró szerint a munkálatok mindenképpen meg fognak valósulni, hiszen a pénzügyi szerződés a kezében van, és ez a legfontosabb. „A jövőbeni tervünk az, hogy a község összes utcáját aszfaltréteg borítsa. A minisztérium asztalára október 4-én fogjuk letenni a tervezetet, amelyen jelenleg éjjel-nappal dolgozunk, hogy időben elkészüljünk. Ha sikerül, 3 éven belül minden utca aszfaltozva lesz a községben” – mondta bizakodva. <<

Lázár Szilárd

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük